promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tudod, hogy melyik lehet a legrégebbi magyar város? Ezen a válaszon nagyon meg fogsz lepődni
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ez a város a régészeti leletek szerint a Kárpát-medence legrégebbi, folyamatosan lakott, városi rangú települése.

Ez tehát az egyik legrégebbi magyar város, sőt, Szombathely város neve sokszor úgy is elhangzik, mint a legrégebbi magyar település. Itt született többek között Tours-i Szent Márton is, Szombathely úgy is nevezetes, mint a "Nyugat királynője".

A város már a Római Birodalom idejében is fontos szerepet töltött be, Savaria volt ugyanis Pannónia provincia egik központja, a borostyánkő út , mint fontos kereskedelmi útvonal mellett feküdt, így a rómaiak folyamatosan fejlesztették. A város több császárt is vendégül látott tehát a falai között.

Mai nevezetességei közül kiemelkedik Magyarország harmadik legnagyobb temploma, a Sarlós Boldogasszony székesegyház. Ám valószínű, hogy Szombathely legismertebb nevezetessége maga Szent Márton, akit Európa-szerte ismernek. A későbbi püspök Kr. u. 316-ban született Savariában, apja katonatiszt volt, így a család folyamatosan vándorolt a provinciák között.

Az egyik leghíresebb cselekedetének még a városban is található egy ábrázolása. "Márton püspök ruháját egy koldusnak adja”- Koller László alkotása, és a város főterén található egy acéloszlopra rögzített objektumon.

Szombathelyen amúgy nagyon erős kultusza van Mártonnak, állítólagos szülőháza helyén a tiszteletére templomot is emeltek. És bár a későbbi régészeti kutatások cáfolták, hogy itt volt a későbbi Tours-i püspök lakhelye, azt bizonyították, hogy van keresztény vonatkozása. Feltehetőleg itt állhatott egy vértanúhalált szenvedett püspök, Szent Quirinus sírhelye, és erre emlékezve húztak fel később egy kápolnát. Az épület előtt még egy díszkutat is elhelyeztek, amelynek szobrai azt az eseményt örökítik meg, amikor Márton megkereszteli édesanyját. 

(Forrás: Origo, Minalunk.hu)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás