promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újabb McDonald's botrány van készülőben? Egy dolgozó merész titkokat árult el
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy TikTok felhasználó árult el néhány titkot, miután otthagyta a céget.

Kezd elcsendesedni a felhördülés, amit két McDonald's dolgozó videója okozott. Ugyebár ezen azt lehetett látni, hogy a hamburgert készítő alkalmazott a konyhán a cipőjébe törli a sajtot, majd a földről felvett húspogácsákat tesz a szendvicsbe.

A cég a diákokat azonnal elbocsátotta, akik hozzátették, hogy csak viccnek szánták az egészet. Ugyebár a mondás úgy szól, hogy minden viccnek a fele igaz, és előfordulhat, hogy ezt most szó szerint kell érteni. Meglepő lett volna, ha kiküldik a szendvicset, azonban ki tudja, hogy nem tették-e meg.

A McDonald's azt akarta, hogy hamar elcsituljon ez a botrány, és ehhez még a felháborodott kommenteket is elkezdték törölgetni.

Most az eliseeee69 TikTok felhasználó árult el néhány titkot, miután otthagyta az egyik brit éttermet.

Azt már eddig is sejthető volt, hogy a vegetáriánus ételek érintkeznek hússal, szóval csak az egyen McDonald'sban, aki ezzel ki tud békülni. A lány azt is elárulta, hogy a bunkó vendégeket direkt lassan szokták kiszolgálni, és így állnak rajtuk bosszút. Szóval nem árt jófejnek lenni, ha időben akarjuk megkapni a rendelésünket.

A Mirror cikkében ezt nem említik meg, de a 24.hu kitért arra is, hogy a jéggel vigyázni kell, mert van rá példa, hogy a földre esett jeget simán visszarakják a többi jég közé.

Ez persze még mindig jobb, mint ha cipőtalpas sajtot tennének a szendvicsbe, és földről felvett húst.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás