promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mestercukrász: gyomorforgató ízvilág – egy egész torta landolt a kukában
Borítókép:  RTL offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A séfek megkérték Ninát, hogy oda tegye a tortáját, ahová való, vagyis a szemetesbe.

Nem volt könnyű az út, de kialakult a top 3 mezőnye a Mestercukrászban. Az első feladatban Joci séf Dobos tányérdesszertjét kellett tökéletesen lemásolni. Rolandnak nagyon nem ment a dolog, és rengeteg hibát követett el.

Újra kellett készítenie a krémet és a karamellje is odaégett a nagy kapkodásban, amit az utolsó percekben tudott csak felkenni a piskótája tetejére. Az izomalt gyűrűvel is megcsúszott, úgyhogy ez az elem nem is került fel a tányérra.

A második feladatban a versenyzők nyugodtan szabadon engedhették a fantáziájukat. A zsűrinek annyi megkötése volt, hogy olyan tortát lássanak a végén, ami megidézi Hollywoodot.

Roland hátráltatással indult, hiszen a saját alapanyagai helyett azokat kellett beépítenie, amit Verustól kapott. A terve az volt, hogy egy Hellboy tortát készít szarvakkal és szivarral, de annyira megcsúszott a munkával, hogy végül teljesen át kellett alakítania a koncepciót. A kötelező alapanyagok közül egyedül a szőkecsokit nem használta fel, abból egy pralinés krémet készített, amit levágott a tortáról.

Nina félidőnél a séfek kérésére kénytelen volt kidobni a rosszul ízesített tortáját és mivel elölről kezdte az egészet, emiatt nagyon megcsúszott a munkával. Össze tudta kapni magát, és végül a veszélyzónát is elkerülte.

Rolandnak annyira nem kellett volna örülnie, hogy megkapta a hátráltatást. Lehet felpörgette a dolog, azonban a végén teljesen összeomlott. Végül eldőlt, hogy melyik három versenyző lesz ott a top 3-ban, hogy megküzdjenek egymással a fináléba jutásért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás