promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök: Sárközi Ákos nagyon be fog dühödni a válogatón
Borítókép:  RTL official
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Új fejezet kezdődik A Konyhafőnökben, mert már Fördős Zé is gondolkodhatott, hogy kit szeretne látni a sárga csapatban.

Már a nyakunkon van A Konyhafőnök legújabb évada, ami május 3-án rajtol el. Innentől Fördős Zé is fog kapni egy csapatot, szóval a két Michelin-csillagos séf mellett ő is beszáll a küzdelembe. Múltkor a Fókusz stábja csinált vele egy érdekes riportot, ahol fény derült arra, hogy Zé honnan is indult – hogy hova jutott, azt már tudjuk.

A Konyhafőnök legújabb szezonja ismét a válogatóval indult, ahol több, mint százan próbálták bebizonyítani, jogos a helyük a kék, a piros vagy épp az újonnan alakult sárga csapatban.

Természetesen lesznek olyan versenyzők, akik abszolút nem tudnak főzni, csak pár perc hírnévre vágynak az RTL Klubon. Sok bevágásban lehetett már látni, hogy Sárközi Ákos egyszer bizony el fogja veszíteni a fejét. Olyan lendülettel akarja kidobni az egyik ételt a kukába, hogy még a tányér is mellé pattan.

Lesz itt egy Alexito nevezetű versenyző is, aki nagyon eltévesztette a házszámot, mert inkább táncolni jött A Konyhafőnökbe, mint főzni.

A kedvencünk a galaxis utazó Farkas Erika, aki azt állítja, hogy egy másik dimenzióban Sárközi Ákos, Fördős Zé, és Rácz Jenő az ő családja.

„Én sem tudom mi ez, képesség, vagy sem, de megtörtént. 2017 környékén vettem észre először, hogy egyszerűen teljesen másik galaxisba kerültem. De annyira, hogy különböző színre, formára, méretre, egy teljes másik életbe találtam magam”

– nyilatkozta Erika a Fókusznak, akinek a másik dimenzióban Zé fia.

Pitner Vivien sem csak főzni ment a válogatóra, hanem Fördős Zé szívét is el akarta rabolni.

„Igazából én Zé miatt jelentkeztem A Konyhafőnökbe. Régóta nézem ugye a műsort, és nagyon megtetszett a Zé. (nevet) Miatta kezdtem el főzni, nagyon szimpatikus volt a személyisége, meg így megfogott”

– mondta Vivien, aki szívesen állna Fördős Zé mellett az oltárnál.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás