promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Baukó Éva „desszertje” mindenkinél kicsapta a biztosítékot – videó
Borítókép:  Baukó Éva / youtube.com/LifeTV (screenshot)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az 50 ezres steak után olyan édességgel szúrta ki vendégei szemét Baukó Éva a Vacsorakirályban, hogy abból hatalmas felháborodás lett.

A Life TV Vacsorakirály című főzős műsorában éppen a Való Világból ismert Baukó Éva volt a házigazda, aki többek között drága steakkel készült Alekoszéknak. Az étel elfogyasztása után desszertre vágytak a vendégek, de jól meglepődtek, mikor az egykori villalakó kihozta a szépen tálalt „vegán arab baklaváját”, ami nem más volt, mint fejenként egy szem kockacukor – a csalódását pedig senki sem tudta elrejteni, főleg, miután mindenki különböző finomságokról ábrándozott előtte.

„Azt gondoltam, hogy a leves, meg ugye a steak a körettel, meg a pürével eléggé laktató lesz, és én nem gondoltam azt, hogy még desszertre is szükségük van. Én jóllaktam, Alekosz jóllakott. Most mit kell itt finnyáskodni? Tényleg, 50 ezres kajáról beszélünk, tehát most ez komoly? Persze, egyébként egy kicsit felpaprikáztam magam, azért is kaptak kockacukrot. Nesztek, lovak!”

– árulta el döntésének hátterét Baukó Éva.

Igaz, hogy a többiek még az elején csak egy egészen gonosz kis poénnak gondolták a dolgot, de hamar kiderült, hogy a híresség nem viccel, és tényleg nem készült desszerttel. Sőt, még a díszítéshez használt csokoládészirup is elfogyott, így kénytelenek voltak elfogyasztani kockacukrot, ha édes szájjal akartak távozni a hirtelen jött keserűség ellenére.

Itt lehet megnézni a szinte botrányos jelenetet:

Itt pedig bővebben hallhatjuk, hogyan élték meg az estét a sztárvendégek:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás