promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Véletlenül kézfertőtlenítő került a gines üvegekbe
Borítókép:  ABC
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gin-tonic koktél kikeverésére nem alkalmas, de kézfertőtlenítésre igen.

Egy ausztrál szeszfőzde az alkoholos italok gyártása mellett úgy tűnik a koronavírus-járvány alatt kézfertőtlenítő árusításba is kezdett. Ezzel nincs is baj, mert sokan kihasználták ezt a piaci rést, mivel a kézfertőtlenítőket kicsit jobban vették az utóbbi időben a boltokban, mint az szeszesitalokat – viszont emberi mulasztás miatt történt egy kis baleset.  

A Victoria államban működő Apollo Bay Distillery közölte, hogy gin helyett 1,45 százalék glicerint és 0,125 százalék hidrogén peroxidot tartalmazó folyadék került az SS Casino Gin nevű italuk üvegébe.

Néhány blogon lehetett is ezeket a hozzávalókat olvasni, ahol otthoni kézfertőtlenítő gyártására buzdítottak: ehhez kellett gyógyszertári alkohol, desztillált víz, na meg a két fontos gyógyszertárakban beszerezhető hozzáváló, a glicerin, és a hidrogén-peroxid.

A ginből, vagyis kézfertőtlenítőből kilenc üveggel adtak el a hétvégén, miután felfedezték a hibát. A cég azonnal tudatta a vásárlókkal a közösségi médiában, hogy semmiképpen ne igyanak belőle, mert bár belehalni nem lehet, de elég kellemetlen mellékhatásokat okozhat a kóstolás. Ezek között ott van a szédülés, hasmenés, fejfájás, na meg a hányás. Szóval ezekkel találkozhatnátok, ha magában akarnátok megkóstolni a kézfertőtlenítőt.

Jelenleg egyetlen nőről tudnak, aki fogyasztott a folyadékból, de ő sem lett nagyon rosszul, csak émelygett, és nagyon fájt a feje. A cég szóvivője az ausztrál ABC televíziónak kedden azt nyilatkozta, hogy még három embert keresnek. Remélhetőleg ők még nem csapolták meg az üveget, bár a tapasztalt alkoholfogyasztóknak már az illatáról érezniük kellene, hogy valami nem stimmel az itallal.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás