Végigkóstoltam egy tradicionális indiai vega ételsort – galéria

Az előző írásomban arról számoltam be, hogy milyen volt a megérkezés Indiába.

Hogyan váltam a holisztikus gyógyászat nagykövetévé? – első lépések

Olvass tovább...

Olvass tovább...

A harmadik nap reggelén arra ébredtem, hogy nem esik, és abba a hitbe ringattam magam, hogy ez így is marad. Természetesen később rá kellett jönnünk, hogy az időjárás nem fogad kegyeibe engem és újdonsült barátaimat.

Kedves vendéglátóinktól egy szerény indiai reggeli után elbúcsúztunk, majd egy rövid út következett azzal a kényelmetlen kis busszal, amit már annyira „megszoktunk”. Szerencsénkre csak egy rövid utat kellett ezzel a csotrogánnyal megtennünk, mert egy átszállás után kaptunk egy szép és nagyon kényelmes logózott turistabuszt, amiből kettő is rendelkezésünkre állt. 

Nagyjából 55-60 fős volt a két busz, de csoport, kísérőkkel együtt 45 főből állt, így nem kellett megharcolni a helyekért. Ennek következtében végre sikerült előre ülnöm. Ez azért volt fontos, mert Keralában nagyon kacskaringós az út, azt pedig az én gyomrom nem igazán bírja.
45 fős delegáció és a kisérők, kb 55-60 fő jutott a két buszra, kényelmes volt....végre...sikerült előre kerülnöm, ez Keralában a sok kacskaringós út miatt fontos, főleg annak, akinek nem bírja a gyomra az ilyen megpróbáltatásokat.

[[galeria]]

A célállomásunk Kozikode volt, de útközben megálltunk a Parassinikadavu Ayurveda Medical Colleage-nál. Ez egy Ayurveda kórház és egyetem egyben, ahol a saját ayurvédikus készítményeikkel gyógyítják a betegeket. Az intézmény nagy tekintélynek örvend a régióban, a vezető szeretettel fogadott minket és készségesen megmutatta az intézményt az orvosi szobától kezdve egészen a „boszorkánykonyháig”. A helyiek nevezik így ezt a termet, mert itt készülnek a gyógyhatású készítmények. A helyet nemzetközi vendégeknek nem ajánlanám, mert a higiéniát nem éreztem igazán tökéletesnek, de a helyiek számára ez egyértelműen luxusintézménynek számít.

Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy aki az Ayurveda segítségével akar gyógyulni, annak egyáltalán nem elsődleges szempont a luxus. Számára a minőség és a megfelelő gyógymód kell, hogy az első helyen álljon, ez pedig ebben az intézményben rendelkezésre áll. 

A kórház szomszédságában található egy kígyópark, ami nagy szerepet játszik az egészségügyi intézmény életében. A kórház vezetőitől egy-egy sálat kapott a csoport minden tagjai, ezzel is kifejezték hálájukat, amiért felkerestük őket. Mint megtudtam, ez itt a legnagyobb tiszteletnek számít!

Az APS elnöke india módon fel is kötötte a fejemre, ami nagy sikert aratott a többiek körében.

Mivel az égi áldás csak nem akart alábbhagyni, pedig már órák óta esett, így valahol törvényszerű volt, hogy több órás késésben vagyunk a következő találkozóhoz képest.

A művészeti falu és a vegetáriánus ételsor

Házigazdáink a monotonitás megtörésére közbeiktattak egy megállót, mégpedig az indiai büszkeségük miatt álltunk meg a Sargaalaya Art & Craft Village-ben, Vadakkaraban. A művészeti falut azzal a céllal alapították, hogy a környék kézműves iparát magasabb szintre emeljék, otthont adva ezzel nagyjából 100 kézműves családnak – piacot és egzisztenciát teremtve nekik. Ezzel a remek kezdeményezéssel a családok termékei sok díjat is be tudtak zsebelni, miközben alkotásaikat meg is lehetett vásárolni.

Ezen a helyen fogyasztottuk el a kései ebédünket, ami egy hagyományos keralai sadya volt. Ez egy tradicionális babánlevélre tálalt vegetáriánus ételsor, amit a helyiek kézzel készítenek. Többek között a következőket tartalmazza:

• ropogós banán aprók,
• ropogós pappadam,
• puha curry,
• sült zöldségek,
• fűszeres rasam,
• színes graviták

A menüsort addig szervírozzák, amig a banánlevelet be nem zárjuk – ez a mozduttal jelezzük, hogy köszönjük szépen az ízletes étkeket.

Az ebéd elfogyasztása után csoportunk vezetői egy tágas előadóterem ismertették a projekt részleteit.

A nap végére mindenki nagyon elfáradt a kimerítően hosszú utazás és programok után. Ez nem is csoda, hiszen ekkor már 12 órája talpon volt mindenki, miközben még egy 2,5-3 órás hazaút állt előttünk. A luxusbuszoknak hála kényelmesen el tudtunk nyújtózni, a szerencsésebbje még masszázst is kaphatott a tunéziai kolléganő jóvoltából.