promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Holttestek ezreit vitték le a kolostor alagsorába, a múmiákat mi is megnézhetjük – videó
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ami kezdetben szükségből jött, hamarosan státuszszimbólum lett, majd az egész a világ egyik legfurcsább múzeumává transzformálódott. 300 év halottai egy helyen.

Palermo Szicília fővárosa, egy hangulatos kis kikötőváros. azonban kevesen tudják, de itt található Európa egyik legkülönlegesebb kiállítótere is. A kapucinus katakombák, több ezer halott sírhelye, ahová a 16. századtól egészen a 19. század végéig temettek embereket.

Pedig a kezdet kezdetén úgy indult, hogy a kolostorban elhunyt szerzetesek holttesteit vitték csak le az alagsorba, mivel a temetők már tele voltak. Majd rövid időn belül a gazdagok is itt kezdtek el temetkezni, az utolsó halottat 1920-ban helyezték örök nyugalomra.

Ő Rosalia Lombardo volt, aki kétévesen egy tudőgyulladás következtében halt meg, és annyira jól konzerválták, hogy 100 év elteltével is olyan, mintha csak aludna. Pár éve pedig furcsa felvételeket közöltek a kislányról,

a képeken úgy festett, mintha pislogna.

Később azonban kiderült, hogy ez csupán optikai csalódás, a fény és az árnyék játéka okozta ezt a meghökkentő jelenséget – írta a Múltkor.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás