promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Olyan a Bocuse d'Or, mint a kézilabda: skandinávok uralkodnak
Borítókép:  Dining Guide
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A januári férfi-kézilabda-világbajnokságon Dánia nyert, a döntőben Norvégiát legyőzve. A lyoni Bocuse d'Oron majdnem ugyanez lett a sorrend, csak a dánok és a norvégok közé beékelődtek a svédek.

12. helyen végzett a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni döntőjén, a skandinávok taroltak. Az első a dán, a második a svéd, a harmadik a norvég csapat lett. Mint a turizmus.com helyszíni tudósításában olvasható, ez a negyedik alkalom, hogy magyar csapat részt vett a Bocuse d'Oron.

Széll Tamás és csapata három évvel ezelőtt a dobogó legfelső fokára állhatott a Budapesten megrendezett európai válogatón, két éve negyedik lett a világdöntőn. 

Pohner Ádámék az elmúlt évben már a lehető legprofesszionálisabb körülmények között készülhettek: felépült a hazai Akadémia tankonyhája, komoly gépekkel és eszközökkel. A felkészülést folyamatosan segítették a szakmai iskolákból érkező tanulók, és végül, de nem utolsó sorban két olyan norvég Bocuse legenda is, akik néhány évvel ezelőtt még teljesen elérhetetlenek voltak, ma pedig már kollégák.

A Bocuse d'Or olyan, mint a Forma–1: ami itt történik, a technológiai fejlesztések, az alapanyagokkal kapcsolatos tudás és tapasztalat, mind leszivárog a hétköznapokba. Ez nem csupán a csúcsgasztronómia kiváltsága. 

Pohner Ádám és a magyar csapat eltökélt, kemény munkával ismét bizonyította, hogy Magyarországnak helye van a legnagyobbak között. Közben vannak olyan gasztronómiai nagyhatalmak, akik be sem jutottak a világdöntőbe (pl. Spanyolország), és Olaszország is csak a zöldkártyának köszönhette, hogy itt lehetett.

Végeredmény:

Legjobb commis: Dánia

Legjobb előétel: Franciaország

Legjobb hústál: Finnország

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás