Tartja formáját a hely, amit Bethlen István és Kádár János sem vetett meg

Az a vidék, ami Bethlen Istvánnak és Kádár Jánosnak is megfelelt vadászatra, pihenésre, alighanem a csúcskategória Magyarországon. A Bükk-fennsíkon járunk 6-700 méter magasan a tengerszint felett, októberben.   

Erdő-szépségversenyben az októberi magyar erdő amúgy is szinte verhetetlen, a sárgától a barnán át a rozsdavörösig terjedő pasztellszínek még az autópályák környékét is szó szerint festőivé képesek varázsolni, nemhogy a Bükköt, hazánk talán leginkább vadregényes táját, ahol az ember úgy érzi, tényleg hegységben jár. Lombhullató erdők és közte fenyők (kit érdekel, hogy telepítettek), nincs ennél tökéletesebb.

És akkor vissza Bethlenhez, Kádárhoz, először is utóbbihoz.

Miután a Garadna-völgytől egy szűk szerpentinen felkapaszkodunk a fennsíkra (télen a hólánc erősen ajánlott, ezt egy bódéra festett, zöld ákombákom betűkkel írt feliratból tudjuk, de reális), néhány perc után egy panzió úgy hirdeti magát, „stresszmentes övezet”. Lekanyarodunk, néhány száz méter a bekötő út, és megérkezünk a Sebesvíz panzióhoz, ahol stresszelni azért sem tudják a munkahelyéről az embert, mert nincs térerő és wifizni is alig lehet, de higgye el mindenki, néhány ilyen nap nagyon kell.

A kis tóparton álló, háromemeletes téglaépület (amely az emeletek száma és az építőanyag ellenére illik a tájba) panzióként tartja formáját, két éve a szallas.hu-n 500 értékelés alapján tartozott a kiváló kategóriába (9,1 pont), míg 2018 októberében már majdnem 1000 értékelésnél járunk, az átlagpontszám pedig ugyanúgy 9.1 (tíz a maximum).

A mi személyes véleményünk alapján ebben a kategóriában és ár-érték alapján nincs ennél jobb hely itthon, mi legalábbis még nem találkoztunk vele. A félpanziós ár nyolcezer forint; a reggeli és a vacsora is bőséges. Ha kifogunk egy olyan hétköznapot, hogy csak mi vagyunk a panzióban (a hétvégék hetekre előre elkelnek, a szilveszter pedig egy évvel korábban), a hidegtál mellé kiadós omlettek közül is választhatunk. Máskor is kapunk azért hideget, meleget (rántotta, virsli, melegszendvics), de a reggeli választék annyira nem nagy.

Ellenben a vacsorával, amelyhez lapozgathatjuk az étlapot, a szárnyasoktól a vadakig van itt mindenből minden, és tényleg van: ritkán találkozunk itt olyannal, hogy az pont nincs most. A kiszolgálásra és a vendéglátás kedvességére sem lehet egy rossz szavunk sem, egyszer-egyszer azért itt is belefutottunk olyan ételbe, ami kilógott (lefelé) a sorból. Az itt töltött négy nap során egyszer felvetődött bennünk az újramelegítés gyanúja (ez korábban másokkal is megesett), illetve nem értettük, hogy az aranygaluska adagja, hogyan esett vissza egyik napról a másikra a felére.

Ennél több kritikát nem tudunk mondani, a környezetről meg mégannyit sem. Minden passzol ide: a ketrecben lévő két gyönyörű kutya – egy kilencéves szamojéd és egy féléves huskey, amelyeket meg szoktak sétáltatni, és nyugodtan nézegetnek a rács mögül is, nem is hangoskodnak. Még a ház mögött üzemelő kis fafeldolgozó is élmény itt.

Kora délután persze nem minden kisgyermeknek hiányzik az alváshoz a fákat hosszában kettévágó körfűrész hangja, csukott ablaknál viszont nincs gond, ráadásul ha ébren van az ember, illenek ide ezek a hangok, és nem kell tőlük megsüketülni. A panzió bababarát (és tényleg), mellette egyre inkább gyerekbarát is: hinta, libikóka, trambulin, sőt hamarosan lesz játszótér is. Kicsit félteni is kezdtük ezt a kedvenc helyünket attól, hogy kinövi a családiasságot, és elveszíti a varázsát, de a helyiek megnyugtattak minket, nem akarnak bővülni.

Tőlük tudjuk azt is, Kádár János egykori felségterületén járunk, mi tagadás, ez alapján volt ízlése a gulyáskommunizmus atyjának.

Egyébként a gulyásleves sem rossz itt, a tyúkhúsleves pedig gazdag, puha húsokkal. Hasonlókat mondhatunk el a szomszédról is, a műúton 2,7 kilométerre lévő Jávorkútról, ahol valaha Bethlen István érezte kiválóan magát. Mostanában pedig mi, ebédidőben előszeretettel átjárunk ide egy meleg levesre és egy desszertre. A marhahúsleves gazdag, tele puha marhahússal, a gesztenyés palacsinta áfornyaöntettel pedig… Ki kell próbálni. Itt is csak kedvességgel találkoztunk eddig, a szállás puritánabb, de korábbi alkalmainkon egyszer sem jöttünk el csalódva akkor sem, ha itt aludtunk.

Jót tesz a környéknek, hogy autóval innen nincsen tovább, Magyarország legszebb túraútvonalai közül pedig egy tucatnyit errefelé találunk (biciklit is érdemes hozni). Mindez anyagilag sem mindegy, mert ha idejön az ember közel egy hétre, bőven százezer forint alatt meg lehet úszni egy kisgyermekes családnak a mulatságot, a szálláson és az ételen kívül ugyanis semmire nem kell költeni, meg nem is lehet.

Az év bármely szakaszában világklasszis ez a környék, télen egy kis balszerencsével (vagy szerencsével) itt is lehet ragadni. Egy napsütéses októbernél aligha találunk jobb időt az ittlétre, ha pedig esett néhány napig, fátyolvízesés alakul ki a Sebesvízen, a panziótól nem messze.

Térképet azért vigyünk! Ha nem viszünk, marad a ház környéke, de mint mondtuk, az is simán alkalmas a feltöltődésre.

(Arday Attila)