promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Újraírhatja a történelmet, ha kiderül az igazság erről a Jézushoz közel álló személyről

Újraírhatja a történelmet, ha kiderül az igazság erről a Jézushoz közel álló személyről

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions

Egy modern kori arcrekonstrukció alapján már konkrét elképzelésünk is lehet arról, hogyan nézhetett ki Mária Magdolna, akit Krisztus feleségének is tartanak néhányan.

Mária Magdolna az egyik legkülönösebb és legvitatottabb szereplője a Bibliának. Jézus követőjeként számtalan csodának lehetett szemtanúja, a keresztény egyház mégsem egyértelműen pozitívan viszonyul hozzá. Bűnös nőnek, sőt prostituáltnak állították be már a középkorban, és ezt a bélyeget a mai napig nem lehetett lemosni róla.

A gnosztikus Fülöp evangéliuma szerint Jézus jobban szerette őt a többi tanítványánál, és néha szájon is csókolta. Néhányan ebből arra következtettek, hogy a nő talán a Megváltó felesége lehetett, ami nyilvánvalóan eretnek gondolat a hivatalos dogmával szemben.

Mária Magdolna volt az, aki először találkozott Jézussal a feltámadás után, márpedig ez kiemelt pillanat, és csakis egy arra érdemes személy részesülhetett ilyen kiváltságban. A mennybemenetelt követően a további sorsa érdektelenné vált a Biblia szerzői számára.

A szájhagyomány és a legendák azonban továbbszőtték a történetét. Ezek szerint a nő a rómaiak üldöztetése elől hajóval menekült el a Földközi-tengeren. Két másik, szintén Mária nevű asszony társaságában, de velük volt egy Sára nevű szolgáló is, aki – megint bizonyos érdekes spekulációk szerint – akár Jézus gyermeke is lehetett.

A hajó Dél-Franciaországban ért partot, pedig sem evezők, sem vitorlák nem hajtották. Saintes-Maries-de-la-Mer lett a végállomás, ahol minden év május 24-én nemzetközi cigánybúcsút tartanak. Imádkoznak a patrónájukhoz, Szent Sárához, aki a fent említett „lánygyermek” lehet, kultuszát a Vatikán is engedélyezi.

Mária Magdolna innen alighanem a szárazföld belseje felé, keletre utazott, ám a további sorsa már végképp bizonytalan. Annyi bizonyos, hogy Saint-Maximin-la-Sainte-Baume település bazilikájában ma is őriznek egy emberi koponyát, amelyet a híres bibliai személyének tartanak. Amikor a 13. században megtalálták egy szarkofágban, állítólag még az a bőrdarab is a fejen volt, ahol Jézus megérintette a feltámadás után.

Bizonyos feltételezések szerint azonban a koponya hamis, mert a felfedezése idején óriási kultusza volt a különféle keresztény relikviáknak, és a település csak ezt használta ki a csodás lelettel. De akkor hová tűnhetett az „igazi” Mária Magdolna?

Feltevések szerint egy Pezens nevű településen nyugszik, ahol egy román stílusú kápolnát is emeltek a tiszteletére. Azt, hogy Jézus feltételezett felesége hogyan nézhetett ki, a National Geographic rekonstrukciójából derül ki: