Magyar szavaktól hangos a török bazár és nem értjük mi történik, hajmeresztő élmény a Boszporusz partján

A magyar nyelv eredete a nemzeti romantika korában, a 19. században vált kulcsfontosságú kérdéssé. Az ekkoriban éledező nemzeti mozgalmak igyekeztek minden eszközt megragadni, amivel a nemzet dicsőségét lehetett hangsúlyozni, és ez alól a nyelvészet sem volt kivétel. Bár régóta tudjuk, hogy a nyelvrokonság messze nem jelöl genetikai rokonságot, ennek ellenére amikor hosszú kutatás után arra jutottak a tudósok, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik, sokan fogadták ellenszenvvel az eredményt.

Sokak számára egyenesen sértőnek tűnik az északi rokonság, nem tartják összeegyeztethetőnek a dicső, vándorló múlttal.

Abban nagyjából egyetértenek a történészek, hogy a magyarság őshazája valahol Belső-Ázsiában lehetett, Julianus barát állítólag az 1230-as években utazásai során találkozott magyarul beszélő, hátramaradt törzsekkel ázsiai területen. Utazásai után erről be is számolt a királyi udvarban, de sajnos mikor visszament hozzájuk, már hűlt helyüket találta, az akkoriban a világot (legalábbis Európát és Ázsiát) leigázni készülő mongolok elől ők sem tudtak menekülni.

Érdekes összefüggés, hogy a tatárjárás szinte egyből azután következett, hogy a magyar inkvizíció nagy erőket mozgosított meg az akkor még élő ősmagyar-hagyományt képviselő mágus-táltosokkal szemben, és mivel a mongol harcosokat sokan távoli rokonainknak tartották, egyesek az eseményeket a táltosok bosszújaként értelmezték, amiért letértünk őseink útjáról.

A mongolok, tatárok egyértelműen rokoníthatók a türk, sztyeppei népekkel, és ha megvizsgáljuk a nyelvüket, sok dolog ismerős lehet a magyar nyelvből is, még a mai török nyelvet nézve is. 

Mindkét nyelv agglutináló, vagyis a ragokat hozzáragasztja a szóhoz. Míg például az angol a "zsebemben' kifejezést úgy mondaná, hogy in my pocket (benne-enyém-zseb), addig a török a szótőhöz rakja a ragot és a jelzőt - a szótő, a "zseb" jelentésű "cep" (kiejtés kb. cseb), ebből lesz először "cebIM" (zsebEM), majd végül "cebIMDE" (zsebEMBEN).

A "zseb" szót direkt választottuk a példához, ugyanis a magyar nyelv egyenesen hemzseg a török jövevényszavaktól, ráadásul a legtöbb nem a hódoltság korából ered, hanem annál előbbről - bár megdönthetetlen bizonyíték nincs rá, azonban feltételezhető, hogy a honfoglalás előtt hosszabb ideig éltek egymás mellett türk és magyar törzsek.

Szintén nyelvtani hasonlóság például a nemek hiánya (ez egyébként a finnben is így van, ott sincsenek nyelvtani nemek), de jóval izgalmasabb hasonlóság például a nyelvek körében ritka magánhangzó harmónia - a ragoknak illeszkedniük kell a szó hangrendjéhez, így ugyanazon ragnak több változata is van egy-egy szóhoz.

A cikk végére érdekességképpen összeszedtünk pár szót, amit ugyanúgy mondunk törökül és magyarul.

Érdekes személyes élmény egyébként, hogy ha Isztambulban járunk, a helyi árusok teljesen testvérnépnek tartanak minket (és nem csak marketing okok miatt, a norvég turistákat például nem igazán tartják testvérnek), és sokan meglepően jól is beszélnek magyarul - na nem oly módon, hogy hosszú beszélgetéseket folytathatunk velük anyanyelvünkön, de a pár szavas nyelvismeretnél azért magasabb fokú magyar tudással rendelkeznek, és amit tudnak, szinte akcentus nélkül mondják. 
(először a magyar, utána a török megfelelője)

szoba  -  soba
vamzer, tégla  -  tuğla
fejsze, szekerce,balta  -  balta
kender  -  kendir
kátrány  -  katran
teknő  -  tekne
szandál  -  sandal
szakáll  -  sakall