promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rettenetes átok szabadult el, mikor több száz év után feltárták a király sírját Magyarországtól nem messze?
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Többen is rejtélyes módon haltak meg azok közül, akik ott voltak a lengyel király sírjának feltárásánál.

Sokan ismerik a múmia átkaként elhíresült legendát, ami szerint az egyiptomi fáraó, Tutanhamon sírjának feltárása után szinte mindenki meghalt, akinek köze volt a dologhoz. Máig rejtélyes, hogy mi is történt valójában, de állítólag nem ő volt az egyetlen uralkodó, akinél komoly gondot okozott az, hogy megbolygatták a túlvilági nyugalmát – ráadásul ez a másik eset Magyarországhoz vészesen közel, Lengyelországban történt.

IV. Kázmér lengyel király 1492-ben halt meg, a feleségével együtt helyezték örök nyugalomra. Több száz évig pihent érintetlenül a sírjában, de az 1970-es években pár tudós úgy gondolta, hogy különböző okokból szeretnék megvizsgálni az uralkodó holttestét, és erre meg is kapták az engedélyt – arra viszont nem gondoltak, hogy ennek milyen súlyos, halálos következményei lesznek.

Amikor feltárták IV. Kázmér lengyel király sírját, akkor sokak szerint elszabadult egy gonosz, halálos átok, ugyanis az eseménynél tevékenykedő 12 főből 10-en meghaltak a következő években, ráadásul szinte mindenki jóval idő előtt, teljesen hirtelen halálozott el – nem csoda, hogy az embereket azóta is rettegéssel tölti el az eset, aminek ilyen sok áldozata volt.

Akkoriban nem voltak olyan műszerek, amikkel ki lehetett volna mutatni, hogy pontosan mi lehetett ezeknek a rejtélyes haláleseteknek az oka, így sokan vagy fertőzésre, vagy magára a feltételezett átokra gondoltak.

Később viszont kiderült, hogy jóval egyszerűbb a magyarázat, ugyanis nagy valószínűséggel több száz éves, a sírból kiszabadult, majd az áldozatok testébe jutó penészgombák okozták a titokzatos halálokat. Mivel az 1970-es években még nem gondoltak arra, hogy egy ilyen feltárás ilyen egészségügyi veszélyekkel is járhat, így állítólag azok is megbetegedtek, akik bármilyen szinten is kontaktusba kerültek a maradványokkal – ezt pedig ha akarjuk, bizonyos szempontból tekinthetjük átoknak is, még úgy is, hogy valójában nem az.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás