promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Németország röhejes döntést hozott a szépségversenyükkel kapcsolatban
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Gyakorlatilag kiherélték a szabályokat. 

Németországban az a legnagyobb hír a bulvárlapokban egy ideje, hogy a 2023-as évben a legnagyobb esélyes a szépségkirálynő címre egy transznemű férfi. Saskia von Bargen már egészen 13 éves korától kezdve női hormon gyógyszereket kapott, és már 5 éves kora óta tudja, hogy ő lány szeretne lenni. 

Idén a Miss Germany szervezői nem a külsőségeket fogják nézni a versenyzőkön, sokkal inkább a belső értékeken és a küldetsétudaton lesz a hangsúly (egy szépségversenyen). Így fordulhat elő, hogy Saskia - aki magát a transzneműek nagykövetekének tartja -  lett az egyik nagy esélyese az idei megmérettetésnek. 

A transznemű Saskia gyerekként kislányokkal játszott és lányruhákat szeretett volna hordani. A gúnyolódások elkerülése érdekében az iskolába fiús ruhákat kellett hordania, a szüleivel töltött időben azonban már azt visel, amit ő szeretett volna. 11 évesen hormon blokkoló gyógyszereket szedett, hogy elkerülje a pubertást, 13 évesen pedig női hormon gyógyszereket kapott. Nagykorúként pedig az első döntései között szerepelt, hogy nemátalakító műtétnek vetette alá magát.

A Miss Germany versenyt 100 éve rendezik meg, de az elmúlt pár évben valóban gyökeres változásokon ment az át. A szervezők döntése értelmében például eltörölték a bikinis felvonulásokat, és a győztesek kihirdetésénél nem elsősorban a kinézetet, hanem a versenyzők küldetéstudatát veszik figyelembe. Az újító szemléletről megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint ezek pozitív változások és haladni kell a korral, vannak, akiknek ezekkel a modernizálásokkal a szépségverseny gyakorlatilag kiherélte önmagát, és teljsen elvesztette lényegét. 

"Korábban a jelentkezőktől megkérdezték a súlyukat és a magasságukat, de ez ma már nem fordulhat elő. A külsőségek egyáltalán nem játszanak szerepet."

- nyilatkozta Jil Andert a Weltnek, a Miss Germanyt szervező cég munkatársa.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás