promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Teljesen felesleges volt szájmaszkot hordanunk a koronavírus-járvány idején?
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy új tanulmány szerint szinte egyáltalán nem gátolta meg a koronavírus terjedését a szájmaszkok viselése.

Biztosan sokan emlékeznek még arra, mikor Magyarországon is rengeteg helyen kötelező volt szájmaszkot viselnünk, hogy ezzel is megvédjük magunkat, illetve másokat is a koronavírustól. 2020-ban a járvány rengeteg áldozatot követelt, és gyökeresen megváltoztatta az emberek életét. Sokan mondhatni lázadoztak a megszorítások és a szájmaszk viselése ellen, de a legtöbben megfogadták a szakértők tanácsát.

Most a híres és elismert The Cochrane Review megjelentetett egy érdekes tanulmányt, amiből kiderül, hogy szinte semmit sem használtak a szájmaszkok a koronavírus terjedésének meggátolásában, vagy lassításában – vagyis ezek szerint majdhogy nem felesleges volt hordanunk őket, mivel nem tették azt, ami a legfőbb dolguk volt, hiába hittük azt, hogy ezzel tudunk harcolni a járvány ellen.

Sőt, a kutatás arra is rávilágított, hogy a különböző szájmaszkok között sem volt semmi különbség olyan szempontból, hogy bármit viselt az ember, ugyanúgy nem volt gátló, vagy lassító hatással a koronavírus terjedésére – ez pedig nem csupán kellemetlen, de még bosszantó is, akárhogy is nézzük.

Persze a tanulmány eredményét nem csupán úgy lehet értelmezni, hogy hiába hordtuk a szájmaszkot, hanem úgy is, hogy valójában annak a viselése nem volt elég ahhoz, hogy meggátoljuk a járványt – vagyis egyáltalán nem baj, hogy volt rajtunk szájmaszk, de ezen kívül még több dolgot is kellett volna tennünk azért, hogy tényleg ne terjedjen tovább a koronavírus.

Egy másik kutatás szerint viszont igenis volt/van haszna a szájmaszkoknak, ugyanis megvédik a viselőjüket attól, hogy megfertőződjenek, illetve attól is, hogy megfertőzzenek másokat. Vagyis ezek alapján kijelenthetjük, hogy máig elég megosztó téma ez, és még a kutatók sem tudnak dűlőre jutni – így mindenki eldöntheti magának, hogy volt értelme szájmaszkot hordani, vagy sem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás