promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kína lebukott, a hűtőszekrényeken keresztül kémkedik utánunk
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A cél a gazdasági dominancia megteremtése.

Kína a világ egyik szuperhatalma, amely végtelen ambíciókkal rendelkezik. A közelmúltban még a Hold meghódításába is belefogtak, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy kiaknázzák a benne rejlő gazdasági lehetőségeket, de természetesen arról sem mondtak le, hogy a Földön lévő országok közül minél többet a befolyásuk alá vonjanak.

Ebben az igyekezetükben más szuperhatalmakkal és összeütközésbe kerülnek, még ha csak afféle csendes hidegháború formájában is. Az Egyesült Államokban például már Barack Obama elnöksége idején, a 2010-es évek első felében felmerült a gyanú, hogy a kínai Huawei eszközei megzavarhatták a védelmi szervek kommunikációját, illetve fontos adatokat lophattak el, ami elég komoly kémkedési vádat jelent.

Ne legyenek illúzióink, ilyen nemtelen eszközöket minden állam bevet, elsősorban a saját biztonsága, másrészt pedig a többiek destabilizálása érdekében. Most például az derült ki, hogy a kínaiak akár több millió britet is megfigyelés alatt tarthatnak, és nem is akármilyen módon.

A híradások szerint a kocsikban, laptopokban, hűtőszekrényekben, vagy akár csak az okos villanykörtékben lévő, kínai gyártmányú microchipek révén tehetik ezt, ami megdöbbentő fejlemény. Ez állítólag még nagyobb potenciális veszélyt jelent a szigetország állampolgáraira, mint a „hagyományos”, okostelefonon keresztül történő kémkedés.

A módszer egyszerű: a szóban forgó háztartási eszközök segítségével a kínaiak adatokat gyűjtenek, és azokat rögtön továbbítják is magukhoz a villámgyors 5G hálózatokon keresztül. A cél nem minden esetben katonai, most is inkább arról van szó, hogy Kína gazdasági dominanciára törekszik ezeken a piacokon, ennek pedig kiváló módja, ha tökéletesen megismeri az emberek fogyasztási szokásait.

Frissítés: cikkünkhöz hozzászólt a Huawei Technologies Hungary is, szerintük ugyanis az Egyesült Államok – és más ország sem – mutatott be semmilyen bizonyítékot, amely a vállalattal szemben megfogalmazott vádaskodásokat alátámasztaná. A Huawei az egyetlen olyan szolgáltató a világon, amely forráskód szinten enged betekintést a termékeibe, a vállalat brüsszeli Kiberbiztonsági Átláthatósági Központjában bárkinek van erre lehetősége.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás