promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin újabb alattomos tervet eszelhetett ki, felnyöghet tőle egész Európa megint
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Reménytelenül messzinek tűnik a háború vége.

Ukrajna újabb nagyszabású orosz támadásra számít a tél folyamán, hiába tehát a területi és emberveszteségek, Putyin ezt a háborút nem akarja elveszteni. Hiba lenne őt leírni az észt védelmi miniszter szerint is, Hanno Pevkur úgy véli, hogy az oroszoknak még bőven vannak tartalékaik:

„Őszintén és tisztán ki kell mondani: az orosz haditengerészet és légierő nagyjából ugyanolyan erős, mint a háború előtt volt. A szárazföldi sereget is hamar feltöltik újra, nincs okunk tehát azt hinni, hogy az Oroszország részéről érkező fenyegetés csökkent volna.”

Sokan gondolják úgy, hogy a háború intenzitása a tél folyamán alábbhagyhat, de elemzők szerint a támadók még ezt a körülményt is fegyverré tudják alakítani. Állítólag új terv formálódik Putyin fejében, amely – az energiaválsághoz hasonlóan – ismét egész Európát sújthatja.

Nem véletlenül támadják hevesen az ukrán infrastruktúrát, ezzel ugyanis azt akarják elérni, hogy további éhező, fagyoskodó emberek hagyják el Ukrajnát. A menekültek pedig természetesen Lengyelország, illetve más nyugati célállomások felé áramolhatnak, mégpedig milliós számban, ami politikai zűrzavart, valamint – az oroszok reménye szerint – a Putyinnal szimpatizáló szélsőjobboldali pártok előretörését hozhatja el az érintett államokban.

A terv első lépései már zajlanak, csütörtökön például mind a négy ukrán atomerőművet leválasztották a hálózatról, és másnapra csak kettőt tudtak visszakapcsolni. Az oroszok ezzel milliók létét fenyegetik, és ha mindez tartóssá válik, akkor nem túlzás a genocídium, vagyis népirtás vádját felhozni ellenük, amint azt Andriy Kostin ukrán főügyész kiemelte a BBC-nek adott interjújában.

A települések igyekeztek rengeteg tűzifát felhalmozni, valamint generátorokat és különféle melegítő eszközöket beszerezni a télre, de az Ukrajnában nem ritkán mínusz 20 fokos fagyok a háború nélkül is embertelen próbára késztetnék a lakosokat. A WHO szerint további 2-3 millió ukrán hagyhatja el hazáját a hideg évszakban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás