promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Brad Pitt Bukarestben él, egy második emeleti lakásban?
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A sármos színésznek mondjuk tényleg lehetne egy klónja.

Nemcsak Johnny Deppnek nincs szerencséje a nőkkel, hanem Brad Pittnek sem. A sármos színész Angelina Jolieval pereskedik, és az exfeleség már erőszakkal, vagyis bántalmazással is gyanúsítja: Jolie állítása szerint Brad őt a fejénél fogva ragadta meg és rázta, míg az egyik gyereküket fojtogatta, a másikat pedig arcon ütötte. A színész mindenegyes rágalmazást tagad.

Valahogy a látszólagos szerelmekről előbb-utóbb mindig kiderül, hogy igazából nem is nagy és őszinte szerelmek. Tisztelet a kivételnek.

Amikor Brad Angelináért elhagyta Jennifer Anistont, a világ három csoportra bomlott: voltak, akik Aniston mellett álltak ki, voltak, akik örültek a BradAngelina-korszaknak és voltak a semlegesek, akiket igazából nem nagyon izgatott az egész. Az idő múlávásával, vagyis amikor kiderült, hogy a színész e házassága sem sikertörténet, hirtelen kiderült, hogy Anistonnal milyen jóba vannak.

De úgy tűnik, hogy a barátkozás mégsem volt őszinte a Jóbarátok egykori Racheljétől, mert a minap az a hír röppent fel a médiában, hogy elege lett és ő is beperli az exférjét. Egy spanyol lap információi alapján írta meg a Híradó.hu, miszerint

a színésznő 100 millió dollár miatt akarja bíróságra hurcolni a színészt.

Ha ez igaz, akkor szerintem Brad Pitt már lassan be is költözhet az ügyvédjeivel a tárgyalóterembe... Egyébként a 100 millió dollár hátterében a Plan B produkciós cég áll, amit még közösen alapított az egykori népszerű sztárpáros. Elvileg most Pitt a vállalat eladását fontolgatja, így Aniston követeli a maga részét belőle, bár inkább elvekről szól az egész, mint magáról a pénzről. Mondjuk utóbbiban sem bővelkedik kevéssel, ha belegondolunk, hogy olyan filmek fűződnek a céghez, mint a Trója, a Charlie és a csokigyár vagy a Tizenkét év rabszolgaság.

Hogy a végén elindul-e ez a per is? Még nem lehet tudni...

Viszont azt igen, hogy egy nemzetközi nyomozás folyamán kiderült, hogy Brad Pitt bukarestben él, egy második kerületi lakóház második emeletén. Az ember, ha csak ezt olvassa el, akkor először el se hinné, majd hirtelen összezavarodna, hogy mégis akkor miért gondolkozik ezen? Talán, mert a világon már bármi megtörténhet. De nem, a spanyol hatóság fogott el végül egy lettországi fiatalembert, akit okirat-hamisítás miatt kerestek Európán belül úgy, hogy egyszer már őrízetbe vették 2021-ben, csak megszökött -

nemcsak másnak, hanem saját magának is hamisított.

Jól mehetett az üzlete egyébként, mert 500 és 800 euró között értékesítette az okiratokat az internet erre „szakosodott" fórumán: bármilyen nemzetésű személyit, útlevelet vagy jogosítványt képes volt létrehozni.

A spanyolok végül a napokban fogták el, és a házkutatás során akadtak rá egy román személyire, amin Brad Pitt neve szerepelt. Állítólag a hollywood-i színész csak azért kellett a lett férfinak, hogy a klienseinek mutogassa, milyen valódi okiratokat-hamisít.

Kíváncsi lennék, hogy Brad Pitt ehhez mit szólna... De szerintem már nem lepődne meg semmin.

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás