promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Király Linda előcsalogatta Marics Peti könnyeit
Borítókép:  TV2 (screenshot)
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Könnyeket hagytunk Ázsiában.

Marics Peti és Valkusz Milán az Ázsiai Expresszben sorra mutatta meg, hogy azért helyükön van a szívük: épp ezért bármi jelenik meg róluk, a kommentelők többségében csupán pozitívat írnak a srácokról. Általános kérdés szokott lenni, hogy vajon, ha egy énekes szerepel a TV-ben, akkor onnan hány százalék lesz az a nézők közül, akik el is fognak menni majd a későbbiekben egy koncertjére? Nem nagyon éri el az 50%-ot sőt, talán még a 20-at sem, de ebben az esetben nem is ez a legfontosabb: hanem maga az ember, a személyisége, és azok az előítéletek, amikkel hajlamos a többség együtt élni.

Marics Petiék szempontjából pedig jóval több, mint pozitív az újonnan lévő megítélés.

A kiesés után a Blikknek adtak egy interjút a fiúk, ahol sok minden egyéb téma mellett szó esett arról is, amikor Király Linda a búcsúbeszédében kiemelte már-már sírva, hogy mennyire hálás a műsornak és az egész kalandnak, hogy egy kicsit a testvérével, Király Viktorral lehetett és újra lett egy közös élményük.

„Amióta Viktornak saját családja van, már nem találkozunk olyan gyakran és ezért rendkívül hálás vagyok, hogy eltölthettem vele egy kevéske időt itt az Ázsiai Expresszben. Nagyon hiányzott már."

A Blikknek erre reagálva Peti teljesen automatikusan mondta, hogy persze, hogy elérzékenyült, hiszen pontosan tudja, milyen testvérnek lenni és milyen az, amikor már nem vagyunk együtt mindennap,

„Amit elkezdett megfogalmazni Linda, azt én is átéltem. Két bátyám van, és furcsa, amikor egyik pillanatban a bátyáddal nősz fel egy szobában, utána pedig már ott tartunk, hogy havi egyszer találkoztok."

S kiemelte, hogy bár ez az élet rendje, hogy az ember nem marad mindig gyerek és a családi fészekből előbb-utóbb mindenki kirepül, de azért még fájdalmas az egész:

„Mindenkinek megvan a saját dolga, de ez egy kicsit szomorú. Nyilván ez az élet rendje, de megkönnyeztem, basszus."

Az igazi Férfiak könnyezni is mernek gondolkodás nélkül, erre szokták mondani, nem?

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás