Melltartó nélkül, félmeztelenül látta meg Erzsébet királynőt egy boltos, példátlan megtorlás lett a vége

Az udvari beszállító egy pillanat alatt kiesett az uralkodó kegyeiből.
A 70 éven keresztül uralkodó, és a közelmúltban elhunyt II. Erzsébet brit uralkodóval kapcsolatban néha hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy minden rang és méltóság ellenére ő is csak közönséges ember volt.
Erre világít rá az az önéletrajz is, amelyet nem más írt, mint a néhai uralkodó fehérneműit szállító cég tulajdonosa. A Rigby & Peller természetesen luxustermékeket gyárt, ezért lehetett hivatalos udvari beszállító már 1960 óta.
A melltartókért felelős June Kenton azonban elkövette azt a hibát, hogy 2017-ben megjelentetett egy könyvet, amelyben indiszkréten titkokat teregetett ki a királynő magánéletéből. A cég a következő esztendőben el is vesztette az udvari beszállítói rangot.

Károly király ilyen volt az ágyban, Diana hercegné már rég elárulta
Olvass tovább...
Kenton volt az a személy, aki rendszeresen felkereste Erzsébetet, hogy melltartókat próbáltasson vele. A könyvében pedig kikotyogta, hogy a királynő ilyenkor természetesen félmeztelenül álldogált előtte, illetve a folyton a közelében lebzselő kutyái társaságában.
„A palota nem találkozott a könyvvel, és nem kommentál vállalkozásokkal kapcsolatos híreket”
– érkezett a szikár válasz az udvar részéről, amikor kiderült, hogy feltehetőleg a könyvben megírt pikáns részletek miatt esett el a Rigby & Peller a busás üzlettől. A cég persze kiadott egy sajnálkozó nyilatkozatot a történtekről, de ezzel már képtelenek voltak bármit is jóvátenni.

Károly és Diana biztonsági őrökkel indultak egymást megcsalni
Olvass tovább...
Kenton egyébként nemcsak Erzsébetet láthatta félpucéran, de például az édesanyját, az anyakirálynőt is, valamint az uralkodó húgát, a már szintén elhunyt Margitot. A brit udvarban az indiszkréció legalább olyan nagy bűn, mintha merényletkísérletet hajtottak volna végre valamelyik családtag ellen, így nem csoda a drákói szigor.
„Én csak leírtam az élettörténetemet a második világháborútól mostanáig. Csupán néhány sztoriról van szó, amiket volt szerencsém átélni és megtapasztalni”
– védekezett Kenton, akinek egyébként egy Dianával kapcsolatos kis megjegyzés is a bűnlajstromát gyarapíthatta. A hölgy elárulta, hogy amikor a szépséges hercegné beugrott hozzá melltartókért, mindig vitt a fehérneműs modellek plakátjaiból a fiainak, a tinédzser Vilmosnak és Harrynek.
