Putyin a bukás szélén tántorog, és már az is világos, mi jöhet utána?

Egy háború senkinek sem jó, a bő fél éve tartó orosz-ukrán fegyveres konfliktus is hatalmas véráldozattal járt már a harcoló feleknek, ráadásul megroppantotta az európai gazdaságot, és súlyos energiaválságot idézett elő a kontinensen.

Putyin orosz elnök a napokban kétségbeesettnek tűnő intézkedést hozott, amikor elrendelte a részleges mozgósítást. Friss csapatokat kíván bevetni, hogy megállítsa az ukránok váratlanul hatékony ellentámadását, ám a behívók kikézbesítése és a toborzás nem várt ellenállásba ütközött Oroszországban.

Vajon ez már a vég közeledtét jelzi a feltehetőleg súlyos betegségekkel is küzdő Putyin számára? Az amerikai Atlantic Council egyik elemzője szerint mindenképp, a nyugatnak pedig nem kellene attól tartania, hogy egy új orosz vezető hatalomra jutása csak még rosszabb következményekkel járna.

Richard D. Hooker Jr. szerint az ukránok hadi sikerei talán nem hozzák el a Putyin-korszak végét, de az már egyértelműen így is az utolsó szakaszában jár. Nem törvényszerű ugyanakkor, hogy egy sokkal keményebb, sztálinista típusú vezető kövesse a hatalomban, esetleg az Orosz Föderáció széthullását eredményező polgárháború törjön ki.

„Az orosz katonai vereség következményeitől való félelem azt diktálja, hogy nem szabad megaláznunk Putyint, hanem tárgyalások útján kell elérni a háború végét. Ennek a megközelítésnek még a NATO legfelsőbb köreiben is sok híve van. Ez viszont Putyin kezében hagyna bizonyos ukrán területeket, mégpedig a csatamezőn elszenvedett veresége ellenére”

– mutatott rá az elemző, aki szerint a Putyin utáni időszak legvalószínűbb forgatókönyve nem is olyan szörnyű. Az orosz vezető utódának szembesülnie kell majd a kőkemény valósággal, például azzal, hogy egy magabiztos ukrán győzelem után nincs joga revansot követelni, ráadásul egy megfogyatkozott és demoralizált hadsereggel erre nem is lenne képes.

Ne feledjük, hogy Oroszország GDP-je csupán huszada a NATO-tagállamok összesített GDP-jének, vagyis nincs értelme a nyugattal való „izmozásnak”. Kína, Irán és Észak-Korea sem fog az új orosz elnök segítségére sietni, ráadásul Kína hosszabb távon maga is fenyegetést jelent a ma még „barátinak” tartott Oroszországra, különösen a Távol-Keleten, Szibériában.

Az új orosz vezetés számára a nyugati szankciók feloldása, valamint az energiahordozókra és nyersanyagokra épülő gazdaság újraindítása lenne a legfőbb érdek, nem pedig a háború és a krízis további eszkalálása. Európa energiaéhsége segítette át Oroszországot az 1990-es évek gazdasági nehézségein, és a háborúval most ezt az aranytojást tojó tyúkjukat vágták le.

A sűrűsödő tiltakozások azt mutatják, hogy az orosz emberek számára egyáltalán nem vonzó az észak-koreai modell, eszük ágában sincs totális elnyomásban élni. Mindez összességében komoly reményt jelenthet az irányban, hogy újra beköszönt a béke és a gazdasági virágzás időszaka Európában.