promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Károly király alattomos húzásra készülhet, meghökkentő koronázási időpontban gondolkodik
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A ceremónia megszervezése aligha megy majd gyorsan.

A közelmúltban elhunyt II. Erzsébet brit királynő történelmi léptékben is jelentős uralkodónak számított. 70 éven át ült a trónon, csodás események szemtanúja volt, például még hercegnőként tekintette meg a legelső Forma–1-es versenyt az angliai Silverstone-ban, az első miniszterelnöke pedig Winston Churchill volt.

Fia és utóda, III. Károly már csak a koránál fogva sem lesz képes ilyen mély nyomot hagyni a történelemben. Az új király jelenleg különleges időszakot él, hiszen már Erzsébet halálának pillanatában rászállt az uralkodói cím, viszont a tényleges megkoronázására egy darabig még várnia kell.

De meddig? Ez jó kérdés, hiszen egy ilyen ceremónia méltó megszervezése nem megy egyik pillanatról a másikra. Erzsébet például 1952. február 6-án örökölte meg a hatalmat elhunyt édesapjától, VI. Györgytől, de a korona csaknem másfél esztendővel később, 1953. június 2-án került a fejére.

Nem lenne csoda, ha Károlynak is ennyit kellene várnia, és a brit lapok találgatása szerint akár egy szimbolikus időpontot is választhat a ceremóniára. Például 2023. június 2-át, ami az édesanyja megkoronázásának 70. évfordulóját is jelentené egyben. Sokan máris azon vitatkoznak, hogy ez egyfajta tisztelgés, vagy alattomos húzás, egyfajta kísérlet Erzsébet emlékének elhomályosítására.

A dátum kihirdetését a hagyomány szerint minél hamarabb meg kell ejteni. Károly most éppen gyászolni vonult vissza, ez a csendes időszak pedig jó alkalmat teremt számára az elmélkedéshez. A koronázásra a Westminsteri apátságban fog sor kerülni, mint az utóbbi 1000 évben mindig. A legutóbbi ilyen alkalomkor Károly 4 éves volt.

A fejére Szent Eduárd koronája kerül, ami elég tekintélyes mennyiségű aranyat tartalmaz, így a tömege is annak megfelelő. Jelenleg a londoni Towerban őrzik, és hét évtized elteltével végre újra munkára foghatják.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás