promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Károly király testőreivel valami nem stimmel, ijesztő felfedezésre jutottak velük kapcsolatban
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A kezük mozgásában van valami egészen szokatlan.

II. Erzsébet királynő halálával utóda, a valószínűleg jövőre megkoronázandó III. Károly lett a brit királyi família legfontosabb személye. Feltehetőleg megerősítették a már eddig is komoly személyes védelmét, és – nem meglepő módon – erre mindenképpen szükség is van.

A brit királyi család tagjait nem úgy ismerjük, mint akikre merénylők és terroristák vadásznak, pedig magas szintű a fenyegetettségük, az például kevésbé ismert, hogy Erzsébet ellen is legalább három alkalommal kíséreltek meg merényletet a hosszú uralkodása alatt.

1970-ben Ausztráliában tett körutat a férjével, Fülöp herceggel, és egy alkalommal vonattal próbáltak eljutni Sydney-ből a következő helyszínre. Valakik farönköket helyeztek a sínekre, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy kisiklassák a vonatot, ám az akadályt még jóval a királynő érkezése előtt sikerült elhárítani.

1981-ben Londonban Erzsébet lóháton nyitott meg egy ünnepi rendezvényt, és ott egy 17 éves fiú egy startpisztolyból hatszor a levegőbe lőtt. A királynő lova megbokrosodott, de sikerült lecsillapítani. Ugyanebben az évben egy új-zélandi múzeumlátogatás alkalmával adott le lövést egy szintén 17 éves fiú az autóból kiszálló Erzsébetre, de a golyó messze célt tévesztett.

Ilyen előzmények után persze nem furcsa, hogy Károly máris megerősített védelmet kapott, ami az emberekkel való személyes találkozása során különösen szembeszökő. A király előtt és után is szorosan halad egy-egy testőr, akik árgus szemmel vizslatják a tömeget, hogy bármelyik pillanatban közbeavatkozhassanak.

Az őt védő személyekkel azonban valami nem stimmel, amint arra többen is rámutattak a közösségi médiában. Egészen pontosan a kezük mozog idegenül, mintha robotok lennének. Közelebbről megfigyelve tényleg természetellenesnek tűnik valamelyik tenyerük, hiszen amíg az egyiket jól tudják mozgatni, a másik furcsa állásban simul a testükhöz.

Ennek az lehet a magyarázata, hogy a testőrök egyik zakóujjába alighanem műkéz van bújtatva, míg az igazi a ruha alatt lapulhat, fegyvert szorongatva. A trükk nem újdonság, hasonlót láthattunk Louis de Funéstől is az egyik Fantomas-filmben.

Ezzel a módszerrel ugyanis nem kell a pisztoly után kapkodni, hanem a fegyver máris rendelkezésre áll, ha használni kellene. Károly sem úszta meg eddig az atrocitásokat, 1994-ben például Ausztráliában birkóztak le egy férfit, aki vaktölténnyel kétszer is rálőtt a beszédet mondó akkori walesi hercegre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás