promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hadd jöjjön a négynapos munkahét, az angoloknál már brutálisan jól működik
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nemrég ért véget egy féléves próbaidőszak, elképesztő eredményekkel.

A négynapos munkahét alighanem sokaknak az álma, hiszen ki ne szeretne ugyanakkora fizetésért kevesebb időt dolgozni. Magyarországon például a Telekom jelenleg is kísérletezik ezzel a megoldással, ám nagyobb volumenben a kormányzat egyelőre nem tervezi a széles körű bevezetést.

Az Egyesült Királyságban azonban már régebb óta futnak ezzel kapcsolatos tesztek, és a benne részt vevő cégek elképesztően sikeresnek tartják a radikálisan új megoldást. Olyannyira, hogy egyre többen ezt kívánják rendszeresíteni, már csak azért is, mert részben gyógyírt jelenthet az idei évet sújtó energiaválságra.

Az angoloknál nemrég ért véget egy hat hónapig tartó tesztidőszak, több tucat vállalat és szervezet, illetve 3300 alkalmazott bevonásával. A négynapos munkahetet kipróbáló cégek 86 százaléka nyilatkozta utána azt, hogy valószínűleg, sőt nagy valószínűséggel megtartaná a négynapos munkahetet.

„A termelékenység magas maradt, miközben a csapat közérzete javult. Összességében a pénzügyi eredményünk 44 százalékkal növekedett”

– emelt ki egy döbbenetes számot az egyik résztvevő cég közleménye. Persze nem minden volt azonnal sétagalopp, néhány hét nehezebbre sikeredett, és a nyári szabadságok is nagy kihívást jelentettek abból a szempontból, hogy az éppen dolgozó alkalmazottak teljesíteni tudják a heti tervet.

Összességében a próba elképesztően sikeres volt, hiszen a résztvevő vállalatok 46 százaléka arról számolt be, hogy tartani tudták a korábbi termelékenységi szintet, 34 százalékuknál kis mértékben javult, 15 százalékuknál pedig számottevően növekedett. Ebből könnyen kiszámítható, hogy csupán 5 százalék tapasztalt visszaesést.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás