A vikingek 1000 éve felfedezték Amerikát, de megfutamodtak az ott élő szárazbőrűektől

Az amerikai kontinenst hivatalosan Kolumbusz Kristóf fedezte fel 1492-ben, de mára elfogadott tény az is, hogy előtte is jártak európaiak az Újvilágban. A vikingek találkozása az őslakosokkal pedig nem sikeredett olyan békésre, mint később a genovai születésű tengerészé.

A vikingek valójában már fél évezreddel korábban eljutottak Amerikába, mivel azonban nem tudtak tartósan megtelepedni, a kalandjuk részben feledésbe merült. Létrehoztak ugyan egy települést Vinland szigetén, vagyis a mai Új-Fundlandon, Kanada szomszédságában, ám az nem bizonyult hosszú életűnek.

A skandináv látogatók a skræling megnevezést használták az ott talált őslakosokra, akikkel pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztek. Nagyjából két évtizedig kötődtek a távoli kontinenshez, de a csúcsponton is legfeljebb 150–160 telepesük élt ott.

A vikingek azért használták a skræling (magyarul: szárazbőrű) kifejezést az őslakosokra, mert azok tetőtől talpig állatbőrökbe burkolóztak. Mi már inuitokként vagy eszkimókként hivatkozunk rájuk, és békés természetűeknek tartjuk őket.

A vikingek a sagáik szerint 985-ben jutottak el először Amerikába, mégpedig véletlenül, hiszen a 25 hajóból álló flottájuk letért az eredeti útjáról Grönland felé, és így kötöttek ki végül háromnapi hánykolódás után az ismeretlen kontinensen.

Másfél évtizeddel később Leif Erikson már tudatosan, az ő nyomukban érte el Amerikát, ahol Vinland mellett a Helluland és Markland nevű területeket is felfedezte. Pár évvel később a testvére, Thorvald is eljutott Vinlandra, és ott történt meg az első kapcsolatfelvétel az őslakosokkal.

Sajnos, nem ment békésen a dolog, a mintegy 30 viking nekitámadt a 9 fős inuit csapatnak. A vérengzésből az egyikőjük azonban megmenekült, és jelentős erősítéssel tért vissza, hogy bosszút álljanak társaik haláláért. A meggondolatlan Thorvalddal egy nyílvessző végzett, így ő lett az egyik első áldozata az újvilági gyarmatosítás történetének.