Órákon át súrolta a szőnyegen lévő foltot egy nő, aztán rádöbbent, hogy valójában mi volt az

Hat éve jár egy idegen házba takarítani, és most csúnyán felsült a tudományával.
A közösségi médiában se szeri, se száma azoknak a tanácsadóknak, akik a lakásban, ház körül adódó tisztítási munkához kínálnak hasznos praktikákat. A brit Karen Royle is egy ilyen megszállott tisztaságmániás, ám a közelmúltban csúnyán felsült a tudományával.
Egy vörös szőnyeg, pontosabban a rajta lévő hat darab, élénk kék színű folt adta fel neki a leckét. Amikor először megpillantotta őket, meghűlt az ereiben a vér, de a következő gondolata természetesen az volt, hogy rajta még semmilyen makacs szennyeződés nem fogott ki.

Az inox egy végtelenül olcsó szerrel foltmentessé varázsolható, amely még sincs ott minden háztartásban
Olvass tovább...
Amikor a hagyományos módszerei csődöt mondtak, speciális súrolószert vett elő, ám a kék pacáknak mindez meg se kottyant. Egyszer úgy tűnt, hogy az 59 éves, négygyermekes anyuka végre sikerrel járt, ám amint eltávolodott a szőnyegtől, a pimasz foltok ismét megjelentek rajta.
A nő persze rettentően felbosszantotta magát ezen, hiszen már órák óta vacakolt a padlón térdelve. Körbejárta a szőnyeget, hogy fogást keressen rajta, és ekkor rádöbbent a szörnyű igazságra.

A pecsétes, foltos térkövet könnyen és gyorsan meg lehet tisztítani néhány egyszerű otthoni szerrel
Olvass tovább...
Karen – aki pénzért takarította a helyszínként szolgáló idegen házat – még sohasem figyelt fel arra, hogy a közeli falon egy olyan kerek ablak található, amelynek a közepén négy darab kék színű üvegecske helyezkedik el. A napfény azokon átsütve varázsolt foltokat a szőnyegre, amelyek persze így ott sem voltak.
„Ahogy a foltok fölé hajoltam, az árnyékom rögtön eltakarta őket”
– idézte fel a rádöbbenés pillanatát a nő, aki hat éve jár rendszeresen a szóban forgó házba, de ilyen csúnyán még egyszer sem sült fel.
