promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A fekete párduc ismét felbukkant, ezúttal Pest megyében kóborol – az egykori gazdája már igazán befoghatná
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Szakemberek szerint biztosan egy illegálisan tartott, megszökött ragadozóról van szó.

Az év elején nagy szenzációnak számított, hogy fekete párducot láttak Magyarországon. A nálunk meglehetősen ritkán előforduló, veszélyes ragadozó dél felől haladt északnak, aztán pár hét után eltűnt a szakemberek szeme elől.

Azóta sem lehet biztosan állítani, hogy valóban egy nagymacskát láttak-e a szemtanúk, július közepén azonban ismét felbukkant nálunk valami, aminek bizonytalan a kiléte. Ezúttal a Szolnokhoz közeli Törtelen riogatta egy tanya tulajdonosait, akik még a vadászokat is értesítették.

Egy halva született borjú tetemét rágta meg ugyanis valami, ráadásul mintha újra a fekete párducot észlelték volna a környéken. A szakemberek éjjellátóval is keresték a ragadozót, ám ezúttal sem bukkantak a rafinált állat nyomára.

„Körülbelül 200 méterre található tőlünk egy náddal benőtt árok, a mögött ment a jószág, először azt hittük, hogy egy fekete kutya az. A férjem ráuszította a kutyáinkat, de már akkor egyértelműen látszott, hogy nem közönséges kutyáról van szó”

– idézte fel a látottakat a tanyatulajdonos felesége a szoljon.hu oldalnak. Később a fekete párducnak vélt állatot a birkáik körül látták settenkedni, és ekkor értesítették a vadászokat, bár támadásra végül nem került sor.

A napokban aztán Törteltől mintegy 100 kilométerre északra, a Hatvanhoz közeli Zagyvaszántón láttak egy hasonló lényt. Egy réten sétálgatott a viszonylag magas növényzetben, és ezúttal egy hobbi természetfotósnak sikerült is megörökítenie. A kép az Index oldalán megtekinthető.

A Blikknek nyilatkozó Both Zoltán vadállatbefogó szerint a párduc nem támad emberre, de természetesen azért óvatosan kell viszonyulni hozzá, nem szabad a közelébe menni. A szakember egyébként úgy véli, hogy Zagyvaszántón egy fekete házi macskát fotóztak le, mivel a fekete párduc tartása egész másmilyen.

Viszont már Both Zoltán is látott korábban olyan képeket, videókat, amelyek biztosan fekete párducról készültek, tehát az állat alkalmanként tényleg nálunk időzik. Szinte biztos, hogy illegálisan tarthatták, és meglepő, hogy a „rutintalansága” ellenére milyen ügyesen rejtőzködik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás