promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Izgató nővé cseperedett Baba Vanga unokája – vajon örökölte híres nagyanyja látnoki képességeit is?
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A bolgár Danijela Vranic zenészként tevékenykedik.

A bolgár Baba Vanga (valódi nevén Vangelija Pangyeva Guscserova) egy vak jósnő volt, aki napjainkban legalább akkora hírnévre tett szert, mint Nostradamus. Az 1911-ben született asszonynak ugyanis volt pár olyan hajmeresztő jóslata, amelyek a közelmúltban teljesültek – igaz, jó néhány melléfogás is fűződik a nevéhez.

1996-ban halt meg, de bizonyos források szerint egészen az 5079-es évig hagyott hátra próféciákat. Jövőre például azt jósolta, hogy a bolygónk pályája kissé módosulni fog, bár ennek hatását, következményét nem részletezte.

Az ikertornyok szeptember 11-i megtámadását is megjövendölő asszony nem leszármazottak nélkül halt meg, az utódai viszont nem rendelkeznek látnoki képességekkel. Talán az unokája a legismertebb Bulgáriában, a szexi Danijela Vranic ugyanis zenészként tevékenykedik.

„Az apám igyekezett mindent megcáfolni, amit a nagymamám mondott. Egyáltalán nem hitt a képességeiben, bár gyanította, hogy sok mindenben igaza lehet. Sosem beszéltünk úgy róla, mint egy jövendőmondóról”

– világította meg a családi hátteret a lány, aki Baba Vanga unokaöccsének a gyermeke. Valamennyit örökölt a nagymama tehetségéből, legalábbis a barátai le vannak nyűgözve attól, milyen jók alkalmanként a megérzései.

A jósasszonynak csak egy adoptált gyermeke volt, sajátja nem született, alkoholista férje ugyanis már 1962-ben meghalt. Baba Vanga kiskorában vakult meg, amikor egy tornádó felkapta, és egy közeli mezőre röpítette. A szeme tele lett porral, kosszal, iszonyú fájdalmak gyötörték, és már sohasem nyerte vissza a látását.

1995-ben, nem sokkal a halála előtt a New York Times is terjedelmesebb írásban foglalkozott vele, akkor azonban azt írták róla, hogy a helybéliek, a környezete egyáltalán nem hittek a próféciáiban, részben pénzéhesnek is tartották az asszonyt. 2001 után azonban talán az ő, illetve az amerikaiak véleménye is megváltozott ebben a tekintetben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás