promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Jézus vérét tartalmazó ereklye került elő, valódi csoda történt

Jézus vérét tartalmazó ereklye került elő, valódi csoda történt

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions

A relikviát pár hete lopták el Franciaországból.

A holland Arthur Brand különleges foglalkozást űz, hiszen eltűnt, ellopott műtárgyak felkutatását végzi. A napokban ki sem kellett mozdulnia a házából, hiszen éppen a küszöbére érkezett egy csodálatos lelet.

Az észak-franciaországi Fécamp apátságából június közepén veszett nyoma annak a relikviának, amely a hiedelem szerint Jézus kiontott vérét tartalmazza. Két ólomampullából áll, és nagyjából egy évezrede őrzik a településen, amelyet a mennyország kapujának is neveznek.

Fécamp rengeteg zarándokot fogad a szent ereklye miatt, illetve körmenetet is szoktak tartani a ritka relikviával. A tárgynak természetesen piaci értéke is van, bár a 19. században készült csicsás réztartója (vezérképünkön) nem olyan drága, mint elsőre tűnik.

A legenda szerint az ampullák a tengeren, egy fügefa törzsében érkeztek Palesztinából Normandiába, de sokkal valószínűbb, hogy az első keresztes hadjáratot követően kötött ki Fécampban. A vérnek a mai napig öt csodát tulajdonítanak.

Ezt az értékes ereklyét találta meg tehát az ajtaja előtt Arthur Brand, nyilvánvalóan a tolvajok egyike hagyhatta ott, miután rájött, hogy egy könnyen azonosítható, ezért nehezen eladható relikviára tett szert.

Éjszaka még be is csöngettek a művészeti detektívhez, mire azonban ajtót nyitott, már csak a papírdoboz volt a küszöbén. A művészvilág Indiana Jonesának tartott holland szakember persze alig akart hinni a szemének, hiszen természetesen ő is hallott a műtárgy ellopásáról.

„Magam is katolikus vagyok, így a tárgy révén a lehető legközelebb kerültem Jézushoz, illetve a Szent Grál legendájához. Mindez egy vallásos élmény volt”

– áradozott Brand. A nagyjából 30 centiméteres relikvia sértetlennek bizonyult, és az ampullák sem hiányoztak belőle.