promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Keményen léphetnek fel Putyin ellen – így csak Oroszországban lenne biztonságban
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vlagyimir Putyin közben továbbra is azon dolgozik, hogy a veszteségei ellenére valahogyan győztesen kerüljön ki ebből a háborúból.

Rengeteg szakértő szólalt már meg az orosz elnökkel kapcsolatban és a többség egy valamiben egyetért: Putyin egészen biztosan nem fogja feladni a háborút, bármilyen szankcióval is igyekeznek sarokba szorítani. Ezt az összes megmozdulásában lehet is látni.

Mivel Oroszországnak is súlyos veszteségei vannak, így Putyinnak muszáj valahogy úgy kihátrálnia az egészből, hogy legalább egy részleges győzelmet fel tudjon mutatni. Sokan máig vitáznak azon, hogy mit akar pontosan az orosz elnök, vagyis hogy mi jelentene számára győzelmet.

Az eddigi béketárgyalások eredménytelenek voltak, de a friss hírek szerint rövidesen megvalósulhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő csúcstalálkozója.

Állítólag a az orosz fél a Krím-félszigetet érintő kérdéseket leszámítva elfogadta az ukrán álláspontokat, de persze még csak szóban. Putyin a legutóbb Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel arról beszélgetett, hogy megállapodásban rögzíteni szeretnék Ukrajna semleges, független, atomfegyverektől mentes státusát. 

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője is megszólalt az utóbbi napokban, aki szerint Európával Oroszország csak később tudná rendezni a helyzetet. Gyakorlatilag úgy fogalmazott:

„Európának először ki kell józanodnia az amerikai bourbontól (…)”

- majd hozzátette, hogy ha ez megtörténik, akkor lehet majd párbeszédet folytatni egymással, de ez szerinte még nagyon messze van.

Carla Del Ponte is elég merész kijelentést tett. A volt háborús bűnökkel foglalkozó ügyész szerint elfogatóparancsot kellene kiadni Putyin ellen.

„Ez az egyetlen létező eszköz, amely lehetővé teszi a háborús bűnök elkövetőjének letartóztatását és a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítását”

- idézte Pontét az mfor.hu.

Az elfogatóparancs nem feltétlenül jelenti azt, hogy Putyint őrizetbe is vennék, de így Oroszországot nem hagyhatná el.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás