promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiakadt a nyugat Putyin állítólagos fekete-tengeri nyaralóján, pedig nem ér többet 1 milliárd angol fontnál
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A téma mindig előkerül, ha az orosz elnök az USA-val és Európával konfrontálódik.

Putyin orosz elnök – a régóta közszájon forgó pletykák szerint – jelentős magánvagyonnal, egy eltitkolt szeretővel, illetve több szerelemgyerekkel rendelkezik. Maga nyilván nem kérkedik ezekkel a dolgokkal, a népe keményen dolgozó, puritán embernek tartja, ám a nyugati sajtó folyamatosan előveszi a fenti témákat, a lejáratás egyértelmű szándékával.

Most például a brit Mirror bulvárlap a Google Maps segítségével mutatta be Putyin feltételezett, titkos fekete-tengeri „palotáját”, amelynek értékét kereken egy milliárd fontra, vagyis 460 milliárd forintra becsülik.

Fotó: YouTube

A jelenleg letartóztatásban lévő orosz ellenzéki vezetőhöz, Alekszej Navalnijhoz köthető körök információi szerint az orosz elnök birtokolja azt a palotát, amelyről a Kreml azt állítja, hogy különböző üzleti vállalkozások tulajdona.

Az ingatlan már kívülről is impozáns, belül pedig mindenféle elképzelhető luxussal felszerelt. Ráadásul tartozik hozzá egy templom, egy amfiteátrum és egy 11 hálószobás vendégház is. Az igazi csoda azonban maga a főépület.

A hálószobák minden kényelmi berendezéssel ellátottak, de a vendégek egy Las Vegas-i stílusú kaszinóban is szórakozhatnak, és van persze bár és úszómedence is. Bizonyos források szerint még gokartpálya is a lakók rendelkezésére áll.

Navalnij támogatóinak sikerült eredeti belső fotókat is publikálniuk, ezeken pedig jól látható, hogy nem sajnálták az aranyat, a márványt, az értékes fát és szőnyegeket, valamint más drága és fényűző alapanyagokat.

A nagy leleplezés után megszólalt az orosz milliárdos Arkagyij Rotenberg, aki a bank- és építőipari szektorban munkálkodik, és magára vállalta a palota tulajdonjogát. Állítása szerint egy apartmanhotelt szeretne belőle létrehozni, ám az mind a mai napig nem kezdte meg működését. Nem csoda tehát, hogy a témát újra meg újra előszedik, feltehetőleg addig, amíg Putyin végleg nem tisztázza magát ebben a kérdésben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás