promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megszólalt Kim Dzsongun is az ukrán helyzetről, már tényleg csak ő hiányzott a bajok tetejébe
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az észak-koreai diktátor rakétateszttel is borzolta a kedélyeket.

Nagy tétekben aligha fogadott volna bárki arra, hogy a kommunista Észak-Korea el fogja ítélni az orosz háborút Ukrajna ellen. Ez persze nem is történt meg, Kim Dzsongun egyértelműen Putyin elnök mellé állt a konfliktusban.

„A legnagyobb veszély, amellyel ma a világnak szembe kell néznie, az az Egyesült Államok és vazallusainak önkénye, amely alapjaiban rengeti meg a nemzetközi békét és biztonságot”

– áll abban a közleményben, amelyet az észak-koreai külügyminiszter jegyzett. Február 27-én pedig, amikor Putyin riadókészültséget rendelt el az orosz nukleáris erők számára, Kim Dzsongun elrendelte az idei nyolcadik rakétatesztjüket.

Észak-Korea maga is atomhatalomnak számít, hiszen 40 (más források szerint 60) nukleáris fegyvert őriznek a fővárostól mintegy 100 kilométerre lévő Yongbyon létesítményeiben. Az ország diktátora szerint minden bajok gyökere az, hogy az USA globális hegemóniára és katonai fölényre törekszik, miközben nem veszi figyelembe Oroszország biztonság iránti jogos igényét.

A fentiek alapján Kim Dzsongun is ragaszkodik ahhoz a narratívához, hogy Oroszország csupán önvédelemből, illetve a „fasiszta és neonáci nacionalista ukrán kormány” eltávolítása érdekében kezdett hadműveletekbe.

Elemzők szerint Észak-Korea a zűrzavaros helyzetet arra akarja kihasználni, hogy tovább élezze a nemzetközi konfliktust. Állítólag – riogatásként – előkészületeket tesznek egy interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) kilövésére, amelynek 4500 kilométer a hatótávolsága.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás