promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megszületett Hajdú Péterék babája, háromszoros apuka lett a tévés celeb
Borítókép:  YouTube / Polgár net (screenshot)
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Keserven alakult eddig az álompár kapcsolata ezen a téren, de most teljes a boldogság.

Szokatlanul inaktív volt az utóbbi héten a közösségi médiában Hajdú Péter, ami persze nem is csoda, hiszen menyasszonyával, Eszterrel immár „mindennaposaknak” számítottak. Bármikor megszülethetett a kisbabájuk, és ez a várva várt esemény Valentin-napon be is következett.

A Blikk információi szerint az anyuka egy kisfiúnak adott életet, így a tévés celeb immár háromszoros édesapának mondhatja magát. Hajdú 2018-ig élt házasságban Sarka Katával, aki egy kislánnyal és egy kisfiúval ajándékozta meg.

Tavaly nyáron érkeztek az első hírek Eszter szépen gömbölyödő pocakjáról, az új jövevény pedig most látta elérkezettnek az időt a megszületésre. A 46 éves műsorvezető és 20 esztendővel fiatalabb párja természetesen nagyon boldogok, hiszen korábban három babát is elvesztettek.

„Nagyon meg voltunk ijedve, amikor a nyaraláson – mint később kiderült, a Covid miatt – elkezdett fájni a hasam. Szerencsére kiderült, hogy minden rendben van, a vírustesztem pedig most már negatív. Rögös út vezetett a boldogsághoz, és ugyan vannak természetesen a terhességgel járó rosszulléteim, de nem bánom, hiszen nagyon régóta vártunk erre”

– mesélte még tavaly nyáron Eszter a Blikknek, és a lap most azt is megtudta, hogy a kisfiút Hajdú Dominik névre keresztelték, és a csöppség az anyukájával együtt jól van.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás