promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gyász: meghalt Csollány Szilveszter tornász
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Elment a legenda.​

51 éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. Az 1970-ben született sportoló sajtóértesülések szerint egy ideje lélegeztetőgépen volt, miután koronavírussal fertőződött meg.

Csollány Szilveszter 1989-ben vált a felnőtt tornászválogatott keret tagjává. 1998-ban nyerte első nagy felnőtt versenyét, a szentpétervári Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett. Két évvel később a Sydneyben rendezett nyári olimpiai játékokon, gyűrűn a legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe. Aranyat nyert, és a záróünnepségen ő vihette a magyar zászlót.

2002-ben Debrecenben rendezték a szerenkénti világbajnokságot, ahol Csollány Szilveszter egy újabb aranyéremmel örvendeztette meg a hazai közönséget. 2003-ban, 33 esztendősen jelentette be visszavonulását.

A sportoló később a vendéglátóiparban dolgozott, illetve 2011-től 2013-ig tornaedző volt Izlandon. 2020-ban az Exatlon Hungary második évadán vett részt a Bajnokok csapatában. Két alkalommal (2000, 2002) választották meg az év magyar sportolójának.

A Magyar Nemzet című lap 2021. december elején adta hírül, hogy Csollány Szilveszter koronavírussal fertőződött meg, és lélegeztetőgépre került. Eleinte Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították. A kiváló tornász a megbetegedése előtt edzőként dolgozott Ausztriában.

A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közös közleményét az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„A Magyar Tornaszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás