promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Napi horoszkóp: ne hagyd, hogy az érzelmeid túlságosan befolyásoljanak
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A legtöbb csillagjegynek az a legjobb, ha inkább az eszére hallgat a szíve helyett. Beléptünk a hét második felébe, szóval ha van olyan probléma az életedben, ami úgy érzed elszabadulhat, akkor annak minél hamarabb tegyél pontot a végére. Lássuk, hogy mit súg a jelenlegi bolygóállás!

Kos (március 21. - április 20.)

Mozgásban kell tartanod az elmédet és gyorsan valamint határozottan kapcsolni. Ha ez sikerül akkor sok mindent el tudsz érni, és a nap végén hátradőlhetsz. Van benned egy erős ösztön, ami mindig harcra kész. Most bárkivel kerülsz szembe, meg fogod tudni nyerni a csatát. Ehhez persze az is kell, hogy már a nap elején fel tudj pörögni. Legyél gyorsabb, és nagyravágyóbb mindenkinél.

Bika (április 21. - május 20.)

Elérkezett az a pillanat, amikor szükséged lenne egy kis öngyógyításra. Sokan kereshetik a figyelmedet, és szeretnének segítséget, támaszt tőled, de közben neked saját magadra kellene figyelned. Legyél egy kicsit önző, ha muszáj, mert haladnod kell – van amiben eléggé fogy az időd. Ügyelj arra is, hogy meg tudj felelni a saját igényeidnek. Közben figyelj, hogy ne keveredj ellentmondásos helyzetekbe.

Ikrek (május 21. - június 21.)

Legyél merész és bátor a cselekedeteidben, így tudod megnyerni ma a csatákat. Most olyan napok jönnek, amikor nem szabad visszafognod magadat. Növelheted a befolyásodat, ha hajlandó vagy az apróbb dolgokban is kockázatot vállalni. Figyelj erre, és szítsd magadban a belső tüzet. Azért közben legyél ésszerű, és tartsd kordában a reményeidet.

Rák (június 22. - július 22.)

Ne engedd, hogy a többi ember veled akarja megoldani minden problémáját. Elég sok mindent tettél mostanában a környezetedért, ideje, hogy visszakapj valamit. Ha befejezted a napod, akkor lepd meg magadat valamivel, vagy igényelj egy kis kényeztetést. Később néhány terved ellenszélbe ütközhet, de ez nem azt jelenti, hogy meg kellene állnod, vagy le kellene lassítanod.

Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)

Ez egy fantasztikus nap lehet végre a csillagjegyed számára. Úgy érzed, hogy haladsz szépen mindennel, és nem feleslegesen pazarolod az energiádat. A tűz egyre erősebben kezd benned tombolni. Most olyan projektek végére tehetsz pontot, amik bátorságot és erőt igényelnek. Meg fogod tapasztalni, hogy többet is el tudsz érni, mint szeretnél.

Szűz (augusztus 24. - szeptember 23.)

Kicsit rosszabban indul ez a nap, mint ahogy tervezted, és néhány váratlan esemény eléggé megzavarhat. Nem igazán találod a helyed, és lehet úgy is érzed az elején, hogy nem kapod meg azt a figyelmet, amit megérdemelsz. Ha házsártos, vagy éppen depressziós vagy, akkor az emberek nem szívesen keresik a társaságodat. Engedd ki a belső fényedet, és találd meg a békédet.

Mérleg (szeptember 24. - október 23.)

Fontos dolgokat tanulhattál meg mostanában az egyensúlyról, amiket ideje lenne elkezdened használni. Győződj meg arról, hogy készen állsz arra, hogy a tüzes énedet kezelni tudd. Ki kellett már tapasztalnod, hogy mikor kell picit gyorsítanod, és mikor kell lassítani. Az élet néha olyan, mint egy kanyargós út. Ma legyél rugalmas, valamint megértő.

Skorpió (október 24. - november 22.)

Lehet mentálisan picit helyre kell ráznod magad, hogy ugyanolyan hullámhosszra tudj kerülni, mint más emberek. A mai nap olyan, hogy nyugodtan lehetsz picit lazább, szóval ne csinálj nagy felhajtást semmi köré. Ne vedd túl komolyan a dolgokat, és ne érezd azt sem, hogy minden részletet értelmezned kell. Sodródj, néhány dolog meg jobb, ha ismeretlen marad.

Nyilas (november 23. - december 21.)

Ez egy pozitív nap lehet a csillagjegyed számára, és mindennek remekül kell alakulnia. Minél fényesebben ragyogsz, annál nagyobb jólét jöhet el. Az elméd jelenleg tiszta és erős, szóval zökkenőmentesen tudsz haladni mindennel. Használd a határozottságodat. Ezzel kapcsolatban csak arra kell figyelned, hogy ne vidd túlzásba.

Bak (december 22. - január 20.)

Makacs, ráadásul elég rámanős lehetsz ma. Ha ezt a hangulatot nem tudod a háttérbe szorítani, akkor elég sok súrlódásra számíthatsz. Figyelj oda arra, hogyan viselkedsz másokkal, mert ha érzéketlen vagy, akkor elég könnyen megsértheted a környezetedet. Azt hiheted, hogy most páran olyan erősek legbelül, mint te, de ez nincs így.

Vízöntő (január 21. - február 19.)

Valakivel a közeli viszonyod nem túl jól alakul, és egyáltalán nincs meg az egyensúly köztetek. Ha felmérted a terepet, utána muszáj leszel állást foglalni, és kimondani a véleményedet. Lehet el kell engedned az illetőt? Ma te vagy a levegő, ami a tüzet táplálja, szóval legyél óvatos, bármilyen irányba is összpontosítsd az energiáidat.

Halak (február 20. - március 20.)

A másoknak való segítség fontos dolog, de ideje lenne magaddal is elkezdeni foglalkozni. Azt főleg tudatosítanod kell legbelül, hogy nem tudod mindenki problémáját megoldani. Nem is ártana, ha valaki a környezetedben a saját lábára állna végre, mert túlságosan rád támaszkodik. Ma ne álmodozz, inkább legyél realista.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás