promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hopp, ez odalett! 10 millió font hullott ki II. Erzsébet zsebéből
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sajnálkozzunk: a brit királyi családnak hozzá kell nyúlnia a megtakarításaihoz.

A brit királynő „békeidőben” jelentős bevételre tesz szert abból, amit a Buckingham-palotába látogató turisták költenek. A lassan másfél éve tartó globális járványhelyzet így őt is megrövidítette, becslések szerint 10 millió font bevételtől esett el tavaly.

Ez még II. Erzsébetnek is jelentős összeg, bár a 350 millió fontra becsült személyes vagyonához képest elenyésző. Ugyanakkor a kiadásai is magasak, hiszen nem jelenhet meg akármiben és akárhogyan a népe előtt. 2016-ban például bejelentették a Buckingham-palota 10 éves rekonstrukciós programját, ami összesen 369 millió fontba fog kerülni.

A Daily Mail szerint a 10 milliós kiesés olyan volument jelent, hogy a királyi családnak hozzá kell nyúlnia a megtakarításaihoz. Elsősorban azért, mert a Buckingham-palota kapcsán a szokásos 20 millió fontnak csak a fele folyt be a kasszába a legutóbbi gazdasági évben, másrészt pedig a fenntartási költségek 38-ról közel 50 millió fontra ugrottak.

Nem minden állam működik olyan átláthatóan, mint Nagy–Britannia, így azt is pontosan tudjuk, mennyibe kerülnek a kékvérűek az adófizetőknek. Ez a legutóbbi évben

87,5 millió fontot tett ki, ami 18,1 milliós emelkedés a legutóbbi gazdasági évhez képest.

A királyi családnak előreláthatólag 6 millió fonthoz kell hozzányúlnia a megtakarításaiból, és ha idén is folytatódik a pandémia, ez az összeg – nem kell nagy jóstehetség hozzá – csak tovább fog emelkedni. A fizetéseket biztosan befagyasztják, és új embereket sem vesznek fel, hogy a régieket megtarthassák.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás