promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gratulálunk a briteknek: csak Boltonból 1500-an ugrottak el nemrég Indiába
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A városban hússzor több a vírusfertőzött, mint Anglia átlagát tekintve.

Áprilisban figyelt fel rá egy boltoni utazási ügynökség arra, hogy egyre több telefonhívást kapnak Indiában és Pakisztánban ragadt brit turistáktól. Mint kiderült, a Manchester közelében lévő, közel 130 ezres városból nagyjából 1500-an ruccantak el Délkelet-Ázsiába a lezárásokat követően, februárban és márciusban – írta meg a Daily Mail.

Ez nyilvánvalóan olyan, mintha 65 millió éve a dinoszauruszok kifejezetten imádkoztak volna egy jó kis aszteroida-becsapódásért, de hát – ez ismét bebizonyosodott – az emberi butaság határtalan. Amikor aztán Indiában hirtelen berobbant az új mutáció következtében a járvány, természetesen mindenki gyorsan haza akart térni.

A boltoniak most attól rettegnek, hogy a visszatért tömegek miatt újra felpörög majd az utóbbi hetekben szépen alakuló járványhelyzet. Ez azért is valós veszély, mert nagyon sok hazaérkező egyszerűen nem tartja be a 10 napos otthoni karantént.

„Ez nagyon önző dolog, az emberek csak saját magukra gondolnak, és arra, hogy nekik mi okoz örömet. Amiért néhány hónapig nem lehet étterembe vagy moziba járni, akkor már el kell utazni egy másik országba?”

– tette fel a költői kérdést az utazási ügynökség névtelenségét megőrizni kívánó vezetője. Boltont ráadásul az átlagosnál komolyabban sújtotta a járvány, eddig 780 halálos áldozatot követelt, május közepén pedig 982 pozitív teszt született, 438-cal több, mint az előző héten. Miközben Angliában 20 fertőzött jut 100 ezer lakosra, addig a városban 385.

A gondot azt jelentette, hogy Pakisztán és Banglades csak április 9-től került tiltólistára a briteknél, míg Indiából egészen április 23-ig engedélyezték a hazautazást. Ennyi idő pedig bőven elég volt az új vírusmutációnak arra, hogy megjelenjen a szigetországban, majd utána Európa többi részén is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás