promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Beleunt a csatározásokba, elhagyta imádott szigetét egy olasz remete
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Három évtizednyi szinte teljes magány után most újra szoknia kell az emberek jelenlétét.

Teljesen egyedül élt 32 éven keresztül egy olasz férfi egy idilli szigeten. Most elhagyta otthonát, és csak azért nem érték sokként a nagyvilágban jelenleg is zajló dolgok, mert remeteként is követte a történéseket a médián keresztül.

Mauro Morandi 1989 óta lakott a Korzikát és Szardíniát elválasztó Bonifaciói-szorosban. Itt található ugyanis a mindössze 1,6 négyzetkilométer kiterjedésű Budelli sziget, amelynek legmagasabb pontja a 87 méteres Monte Budello.

„Remélem, ezután is védelmezni fogja valaki, ahogyan én tettem”

– búcsúzott el érzelmesen Morandi a kicsiny földdarabtól. A férfi nem vallási okokból választotta az egyedüllétet, hanem ő volt a sziget gondnoka. Budelli 2013-ban került Michael Harte új-zélandi üzletember birtokába, és persze azután sem lehetett csak úgy, lakatlanul hagyni.

A 81 Morandi most nem önszántából távozott, hanem beleunt a hatóságokkal folytatott csatározásba. 2016-ban ugyanis a sziget tulajdonosa csődbe ment, a föld pedig köztulajdonba került, így egyetlen lakója területbitorlónak számított.

Az olasz férfi 1989-ben jutott el először Budellire, amikor a katamaránja éppen a partja mentén robbant le. Azonnal beleszeretett a helybe, és mivel az előző gondnok házaspár akkor vonult nyugdíjba, hát átvette tőlük a feladataikat – írta meg a People.

Az Olaszország Robinson Crusoe-jának becézett idős úr egy II. világháborús óvóhelyen lakott. A hatóságok környezetvédelmi oktatási centrumot akarnak csinálni a szigetből, amelynek így várhatóan fellendül majd a forgalma, nem válik lakatlanná.

„La Maddalena város külső részén fogok lakni, szóval csak vásárolni járok majd az emberek közé, de egyébként zömmel egyedül leszek. Az életem tehát nem változik sokat, továbbra is látni fogom a tengert”

– vigasztalta magát Morandi, aki valóban csak pár kilométerre költözik imádott szigetétől.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás