promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csodálatos belső kertet alakítottak ki a lakók ebben a zuglói bérházban -fotók
Borítókép:  Fotó: Déri Miklós
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokszor hallottuk már, hogy minden csak akarat kérése. Valószínűleg, így voltak ezzel ennek a zuglói bérháznak a lakói is, akik kemény munkával, 5 év alatt közösen alakítottak ki egy édenkertet a házuk belső udvarán.

A kert kialakítására azért is volt szükség, mert a belső udvar kövezete nem vezette el rendesen a csapadékot, és a süllyedés miatt időszerűvé vált a burkolat feltörése, a vízelvezetés megoldása. -írja a WeLoveBudapest

A ház lakói viszont a költséges, semmitmondó lebetonozás helyett, inkább kialakítottak egy gyönyörű belső kerthelységet. A növények elvezetik a feleslegesen megállt vízet az udvaron, és rádaásul sokkal szebb, és egészségesebb is. 

Az udvar a felújítás előtt

A kert részben pályázati pénzből, részben a lakóközösség önerejéből készült. A pályázat feltétele volt, hogy a projekt közösségi tervezésben és kivitelezésben, önkéntes munkával valósuljon meg, így a lakók közösen végezték el az összes földmunkát és az anyagok behordását. A kicsiktől a nagyokig, így mindenki azon dolgozott, hogy a lehető legszebb legyen a belső kert. 

Az új kert kialakítása

A régi burkolatot felszedték, az újnak a lerakását, a vízelvezetés kialakítását egy vállalkozó végezte. Ezután jöhetett a növények beszerzése és elültetése.

Növények ültetése

Szerencsére a ház egyik lakója Muhari Rita, járatos volt a kertészkedésben, így ő vezényelte le a botanikával kapcsolatos teendőket. Az udvarra többek között, tapadókorongos vadszőlő, talajtakarónak a borostyán különböző változatai, a indás ínfű, a meténg, a kúszó madárbirs, az orvosi tüdőfű, a kecskerágó, a cserjék közül pedig a babérmeggyek, a korallberkenye és a kikeleti bangita kerültek. Fontos szempont volt, hogy árnyékkedvelő növényeket válasszon, hiszen egy gangos belső ház udvara nem sok fényt kap. 

A végeredmény

Öt év alatt nagyon megnőttek a növények, a vadszőlő felfutott az oszlopokon, így már a kert hűtő hatása is érezhető a nyári kánikulában. 

Rita a Facebook-oldalán nemrég osztotta meg a csodálatos eredményt és a hozzá vezető munkafázisokat megörökítő fotókat

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás