promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az óriási, felfújható, sárga gumikacsa lett a demokrácia jelképe Thaiföldön
Borítókép:  vice.com
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Thaiföldön hónapok óta a miniszterelnök lemondásáért és az alkotmányos monarchia reformjáért küzdenek a fiatalok. A mozgalomhoz nemrég a kacsák is csatlakoztak. A nagy, sárga, felfújható kacsák, ha egészen pontosan akarunk fogalmazni.

A „demokráciapárti kacsák” november 17-én kezdtek el tüntetni, miután a kormány elutasította a javarészt fiatal egyetemistákból álló tüntetők reformjavaslatait, akik többek között a 2014-ben katonai puccs révén hatalomra jutott Prajut Csan-Ocsa miniszterelnök lemondását is követelik

– számol be róla a vice.com.

A hivatalosan magát alkotmányos monarchiaként definiáló, ám 2016 óta gyakorlatilag katonai diktatúraként működő országot július óta egyre jobban eldurvuló tüntetések rázzák meg. A harcok nemrég új lendületet vettek, miután a parlament alsó- és felsőháza elutasította a hét pontból álló alkotmánymódosítási-javaslat nagy részét.


Forrás: vice.com

A főként középiskolai és egyetemi hallgatókból álló aktivistákból a hír természetesen dühöt és frusztrációt váltott ki. A hatóságok vízágyúkkal igyekeztek megfékezni az utcákra kivonuló tüntetőket, akik pajzsként használták az óriási felfújható kacsákat.

„A gumikacsák igazi hősökként védték a tüntetőket a vízágyúkkal történő, erőszakos tömegoszlatás során, »életüket is feláldozva«”

– mondta el a VICE World News hírügynökségnek az egyik aktivista, aki személyazonosságának elhallgatását kérte.


Forrás: vice.com

Egy nappal később Bangkok belvárosában, a rendőrkapitányság előtt gyülekező fiatalok már az ellenállás jelképeként hurcolták a kacsákat, kézről kézre adva, szimbolikus védvonalként sorokba rendezve őket. 

A Thai Enquirer szerint a tüntetők a „kis kacsa” nevet adták kabalájuknak, amely sárga színe miatt különösen figyelemfelkeltő, ugyanis a királypárti erők szintén sárga egyenruhát viselnek. 


Forrás: vice.com

A mozgalom támogatóinak mémjei gyorsan elterjedtek a Twitteren. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás