promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy tanár minden nap 8 kilométert sétál, hogy 78 gyereknek legyen ebédje
Borítókép:  Grimsby Telegraph
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy angol kisváros tanára, Zane Powles minden nap 8 kilométert sétál azért, hogy 78 gyereknek kiszállítsa az ingyenes, iskolai ebédjét.

A korábban katonaként szolgáló Zane Powles jelenleg általános iskolai tanárként dolgozik egy angol kisvárosban, Grimsbyben. Az oktató most, a koronavírus idején sem feledkezik meg a gyerekekről. Minden nap felpakolja hátizsákját, hogy nyolc kilométert megtéve, több mint 18 kilogrammal a hátán 78 tanulónak kiszállítsa az ingyen ebédjét. A tanárnak ezáltal arra is van lehetősége, hogy érdeklődjön a gyerekek hogyléte felől.

Mint Zane Powles az Independentnek elárulta, a szülők hálásak azért, hogy a gyerekek más felnőtekkel is találkoznak rajtuk kívül.

„A szülők és a gyerekek odajönnek az ablakhoz, ajtóhoz és köszönnek. Vannak olyan szülők, akikkel váltok pár szót”

– mondta Zane. Aki egyúttal jelezte, nemcsak őt illeti dicséret, azért amit tesz, hanem azt a csapatot, amelyik segíti őt.

„Ez nemcsak rólam szól, hanem más tanárokról is, akik szintén szállítanak ebédet az iskolától távolabb élő gyerekeknek. Minden héten felhívjuk a családokat, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy minden rendben van”

– fogalmazott Zane Powles.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás