promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csodálatos: az emberek összefogtak a pécsi állatkertért
Borítókép:  Wikiédia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

„Másfélszer annyi örökbefogadás érkezett hozzánk az elmúlt egy hónapban” – írta Facebook oldalán a pécsi állatkert egyúttal megköszönve az emberek támogatását. De adománnyal is lehet segíteni anyagilag a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került intézményt.

„Hosszú út áll még előttünk, de már most látjuk, hogy mennyire fantasztikusak vagytok! Példa értékű az összefogás, amit az elmúlt egy hónapban tapasztaltunk. 114, azaz másfélszer annyi örökbefogadás érkezett hozzánk az elmúlt egy hónapban, mint tavaly egész évben, köszönet Nektek és a cégeknek, akik önszántukból jelentkeztek nálunk, amikor meghallották, hogy az állatkert gondokkal küzd és segítettek minket például takarmánnyal!"

– írja Facebook-oldalán a Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium.

Egyúttal, Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője az állatkert igazgatójával, Siptár Dáviddal közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón a távirati iroda tudosítása alapján bejelentette,

hogy adománygyűjtést szerveznek a koronavírus-járvány miatt március közepe óta zárva tartó, anyagilag emiatt nehéz helyzetbe került pécsi állatkert számára.

A képviselő a saját képviselői keretéből 100 ezer forintot már fel is ajánlott, és arra kérte képviselőtársait, hogy tegyenek ugyanígy. Arra már Siptár Dávid hívta fel a figyelmet, hogy az állatok takarmányát, az orvosi kiadásokat, a fejlesztéseket és a közüzemi díjakat a saját bevételekből finanszírozzák. Ezek elmaradása miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás