Pánik a Ryanair-en - Ez a hiba vezetett oda, hogy egy utas majdnem kizuhant a repülőgépből

Végre kiderült, mi okozta azt a rémálomba illő balesetet a júliusi görög-német repülőjáraton, ahol a nyomáskülönbség majdnem kiszippantott egy embert a Ryanair egyik repülőgépének géptörzséből. A most kiadott hivatalos jelentésből döbbenetes részletek derültek ki a pánik perceiről és a személyzet sorsdöntő lépéseiről.
Hatalmas csattanás és pánik a fedélzeten
A repülő hajtóművének leszakadt darabjai törték be az ablakot annak a gépnek, amely a múlt hónapban került be a hírekbe egy megrázó és példátlan eset miatt. Egy utas kis híján kirepült a Ryanair egyik gépéből a levegőben, a mellette ülőknek kellett teljes erejükből tartaniuk a férfit, hogy ne szippantsa ki a nyomáskülönbség a semmibe. A horrorjárat július 10-én indult Görögországból, célállomása Németország volt, de az események brutális fordulatot vettek.

Helyretették a Ryanair vezérigazgatóját a sokkoló repülőgép incidens után
Olvass tovább...
Egy hónappal a hajszál híján tragédiával végződő baleset után az amerikai nemzeti közlekedésbiztonsági tanács kiadott egy előzetes jelentést az ügyben. Ebből kiderült, pontosan mi vezetett a katasztrófaközeli állapothoz. Az egyik turbinából nem sokkal a felszállás után egyszerűen kiszakadt egy lapát, miközben a repülőgép emelkedett. Ez a masszív fémdarab akkora erővel csapódott a géptörzsnek, hogy azonnal betörte az ablakot. A személyzet a vészhelyzet láttán úgy döntött, azonnal megszakítják az utat, és visszatérnek Thesszaloniki repterére, ahol rövidesen sikeresen végrehajtották a kényszerleszállást.

Így szívatta meg egy ír étterem a Ryanair milliárdos főnökét, visszakapta, amit évek óta oszt
Olvass tovább...
A végzetes percek: mi történt a pilótafülkében?
A gép hajtóművét legutóbb májusban vizsgálták át a szakemberek, és akkor semmilyen hibát nem találtak rajta, így senki sem számított a legrosszabbra. A mostani jelentés percről percre rögzítette, mi játszódott le a fedélzeten azokban a sorsdöntő percekben. A személyzet először erős vibrálást érzékelt, ami szinte azonnal figyelmeztető jelzést is küldött a pilótának.

Eltűnt egy utasszállító repülő a radarról 239 emberrel a fedélzeten, senki sem tudja hová lett
Olvass tovább...
Ennek hatására a kapitány csökkentette a sebességet, és a protokollnak megfelelően több tényezőt ellenőriztek a műszerfalon. Amikor a vibrálás egy rövid időre rejtélyes módon abbamaradt, a gép ismét emelkedni kezdett a felhők felé. Rövidesen azonban a remegés újraindult, majd egy hatalmas csattanás rázta meg a horrorjárat testét.
Hősies küzdelem az életért a felhők felett
Ekkor a pilóta azonnal vészhelyzetet hirdetett, és megkezdték a meredek süllyedést Thesszaloniki irányába. A vibrálást ekkor már az utaskísérők is egyértelműen érzékelték a kabinban, sőt, némi füstöt is láttak terjedni a folyosón, mielőtt a sárga oxigénmaszkok automatikusan a magasból az ülések fölé hullottak volna.

Csoda az Alpokban: zúzódásokkal a túlélte fiatal nő, hogy egy repülőgép légcsavarja szétzúzta a siklóernyőjét, videóra vette
Olvass tovább...
A Telex cikke szerint, a káoszban az utasok kétségbeesve kezdtek segítséget kérni a férfi miatt, aki félig beszorult a kitört ablakba. A bátor helytállásnak és a gyors landolásnak köszönhetően végül a legrosszabbat sikerült elkerülni, de a fedélzeten átélt rettegés mindenkit egy életre elkísér.
#sondakika Ryanair uçağında dehşet verici anlar!
— Haber Air (@haberaircom) July 10, 2026
Bir yolcuyu, Selanik'ten Memmingen'e uçan uçakta, pencere arızası nedeniyle kabinden dışarıya uçmaktan son anda karısı kurtardı!
Korkunç olay Ryanair’in FR1879 sayılı, Boeing 737-8 tipi uçağında yaşandı. Uçağın iki motorundan… pic.twitter.com/1MwxGp1rHW
