Vasárnap végre ideér a hidegfront, 3 vármegyére máris kiadták a sárgariasztást – Időjárás-előrejelzés

Eddig nagy záporokról írtak a meteorológusok, de most súlyosabb előrejelzést adtak.
Szombaton az év eddigi legmelegebb napját regisztrálták a szakemberek és a mérőműszerek országszerte. A nem hivatalos mérőállomások tömkelegén volt a nyugati országrészben 27-28 Celsius-fokos nyárias meleg, de a hivatalos álláspont szerint a legmagasabb értéket Letenyén mérték: 26 fokot. Tegnap nem volt eső, és a szél is csak elvétve élénkült meg. A fátyolfelhő-képződés minimális volt.

Kiderült, ennyi esőre kell számítani a hétvégén, észak felől érkezik a durva változás időjárásunkban - Előrejelzés
Olvass tovább...
Ma hajnalban még kellemes minimumok alakultak ki, csak a magasabban fekvő területeken, és az északi országrészben tendált 0 fok köré a hőmérséklet. Többnyire 5 és 10 Celsius-fok között alakult a minimum.
Ideér az észak, északnyugat felől érkező hidegfront, ám az csak erős, néhol viharos szelet fog magával hozni a Kárpát-medence fölé. Ennek köszönhetően a szakemberek Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékre adták ki a citromsárga riasztást.
A napok óta már várt esőzés elmarad, nem lesz eső vasárnap sem. Sőt, a meteorológusok álláspontja szerint a lokális jellegű záporokra sem kell számítani. Az Európa északi területeiről felénk vándorló, sarkvidéki eredetű légtömegek csak olyan konvektív hatást fognak kelteni, ami visszahozza a hajnali fagyokat. Valamint visszaveti a napi csúcshőmérsékleti értékeket pár fokkal. Ma a legmelegebb tájakon is csak 18 fokig kúszhat a hőmérő higanyszála.
Hazánk a számítások szerint akár még hetekig Európa legszárazabb területei közé fog tartozni, miközben Nyugat-Európát és a Földközi-tenger vidékét már a sokadik ciklon áztatja el.
Hétfőre mérséklődhet a szél viharossá fokozódott ereje, de csapadékra továbbra sem kell számítani. Többfelé maradnak majd a maximumok 20 Celsius-fok alatt. Kedden már lehet néhány zápor, ahogy egy-egy tájon a légmozgás összeterelgeti a felhalmozott nedvességgel bíró felhőket. Szerdán még mindig kialakulhatnak fagyos területek a korai órákban, azonban a szórványos esős napon megindul felfelé az átlaghőmérséklet.
