Már ki is adták a figyelmeztetést a hidegfront miatt, komoly változás jön az időjárásban.
Nagy változás következik hazánk időjárásában. Hamarosan fölénk ér az a ciklon, ami egy hidegfrontot hoz magával. Péntekre virradóra éri el a Kárpát-medencét a front, és akkor lesz nemulass. Amellett, hogy kiterjedt csapadékzóna fog az ország fölé húzódni, az északnyugatira forduló szél is megerősödik - sőt, néhol viharossá fokozódik.
Emiatt már több vármegyére is kiadta a figyelmeztetést az OMSZ - eddig csak Győr-Moson-Sopron, és Veszprém vármegyére -, de csütörtökre is riasztás van érvényben a köd miatt.
Utóbbi esetében ma késő estétől főleg az ország keleti felén várhatóan nagy területen romlanak a látási viszonyok, elsősorban az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Alföldön sűrű köd képződhet, amely holnap napközben akár tartósabban is megmaradhat.
Az országos időjárás-előrejelzés szerint szerda éjszaka gyorsan romlanak a látási viszonyok, egyre nagyobb területen képződik köd, illetve rétegfelhőzet. Hajnalban főként a Dunától keletre már nagyobb területen is borult, ködös idő valószínű, az ilyen tájakon szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A legtöbb helyen gyenge marad a légmozgás, csupán a Dunántúlon élénkülhet meg néhol a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul.
Csütörtökön a köddel, rétegfelhőzettel borított területek kiterjedése csökken - leglassabban várhatóan az Északi-középhegység térségében és az Alföld keleti felén - , egyre többfelé kisüt a nap. Napközben csupán a tartósabban felhős tájakon fordulhat elő jelentéktelen szitálás. Késő délutántól nyugat felől erőteljes felhősödés kezdődik, és este, késő este főként a Dunántúlon már egyre többfelé várható eső, zápor. Leginkább a nyugati harmadban kísérhetik élénk, erős lökések a déli, délnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 13 fok között várható, de a tartósan felhős részeken ennél több fokkal hidegebb is lehet.