Nevetséges ajándékcsomagot kaptak a dúsgazdag cég dolgozói karácsonyi bónuszként, alig akartak hinni a szemüknek hogy ennyit számít a munkájuk
Olvass tovább...
Nem köszönt be a tél az ünnepekre, sőt, erőteljes felmelegedést hoznak a következő napok.
Vasárnap délután melegebb léghullámok érték el az ország területét ,meglehetősen nagy széllel érkezett az enyhülés, minek következtében még az esti órákban is három négy fokot mérhetünk majd. Hajnalban aztán többfelé eredhet el az eső, fagyra azonban a magasabb területek kivételével nem számíthatunk, csupán a hegyekben, illetve a keleti határvidéken lehet kezdetben vegyes halmazállapotú csapadék.
A nyugati szél továbbra is erős marad, a legalacsonyabb hőmérséklet mindössze -1 és +4 fok között lesz, és a hajnali órákban sem várható hidegebb. Délelőtt jobbára még erősen felhős vagy borús lesz az ég, azonban nyugodt felől már szakadozásnak indul a felhőzet. Keleten még továbbra is lehet csapadék, délelőtt az északi területeken akár nagyobb mennyiségű eső is eshet, azonban hideg itt sem lesz 7-8 fokot mérhetünk, míg a Dunántúlon akár 10-11 fok is lehet, hűvösebb csupán a Nyírségben fordulhat elő.
A nyugati szél továbbra is erős néhol akár még viharos is lehet, a délutáni órákra viszont már szinte mindenütt megszűnik a csapadéktevékenység és akár 11-13 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Olvass tovább...
Kedden aztán majdnem mindenhol fagymentes lesz a hajnal, csupán a nyugati határszélen lehet hűvösebb. A pára gyorsan feloszlik, számottevő csapadékra nem számíthatunk, a nyugati szél viszont továbbra is viharos lehet, ami csökkenthet a hőérzeten. Ennek ellenére sem lesz hideg, az északi megyék kivételével 6 és 12 fok között várható a maximum hőmérséklet. Északon felhősebb lesz az égbolt, másutt viszont többet látjuk a napot.
Szerda már párásabb és felhősebb időt hozhat a Dunántúlon és az északi, illetve a keleti megyékben, azonban túlzott lehűléstől nem kell tartanunk, csupán a Dunántúl nyugati részén. valamint északon lehet gyengébb fagy, a délutáni órákban viszont ismét tíz fok körüli hőmérsékletre számíthatunk.
Csapadékra legközelebb csütörtökön készülhetünk, ekkor leginkább a Dunántúlon lehet kisebb zápor. A hegyekben párás lesz az idő, az éjszaka már kissé hűvösebb lehet, napközben azonban továbbra is és 11 fokot mérhetünk.
Olvass tovább...
Veszélyjelezést nem adtak ki, azonban mivel erős melegfronti hatásra kell számítani, ezért az arra érzékenyek fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot tapasztalhatnak, és a teljesítőképességük is csökkenhet.
A hosszabb távú prognózist nézve egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az ünnepek alatt nem lesz havazásra esély, és csupán gyengébb fagyok lehetnek. Jelen állás szerint 6-7 fokkal, esővel, záporral és némi napsütéssel fűszerezve köszönthet be a karácsony.