Ügynökakták: Korniss Péter maga állt a nyilvánosság elé „Pál” fedőnevű múltjával

Még az állambiztonsági nyilvántartások és a 6-os kartonok hivatalos közzététele előtt úgy döntött Korniss Péter, hogy maga mondja el saját történetét, mielőtt a nyilvánosságra kerülése után téves találgatások indulnának róla. Az első Kossuth-díjas fényképész, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett fotóriporter a Válasz Online-nak adott interjúban őszintén beszél életének legnehezebb titkáról.
„Ez életem legnehezebb interjúja, mert szégyenemről kell vallanom”
A közel 90 éves fotóművész nem tagadta ügynökmúltját, amelyben „Pál” fedőnéven volt nyilvántartva az állambiztonsági szerveknél. A művész hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha a hálózati múltja árnyékot vetne több évtizedes munkásságára:
„Mindegyik karton mögött emberi sors áll. Az én hatos kartonom mögött is. Ezért azt szeretném, ha én mondhatnám el, mi és miért történt, s nem találgatások, sejtetések alapján ítélnének meg. Csúnya folt ez rajtam, de lesújtana, ha a hálózati múltam miatt a munkámra árnyék vetülne.”
A beszervezésére 1957-ben került sor, amikor a 19 éves, másodéves joghallgató fiatalembert letartóztatással és hosszú börtönbüntetéssel fenyegetve, súlyos kényszer alatt vették rá az együttműködésre.

Ma megnyílnak a titkos ügynökakták, indul a nyitottaktak.hu keresője
Olvass tovább...
A Bem tértől a Gyűjtőfogházig: Így törték meg a fiatal egyetemistát
Korniss Péter felidézte az 1956-os eseményeket, amelyek meghatározták a sorsát:
-
Forradalmi részvétel: Ott volt az október 23-i Bem téri felvonulásokon, két nappal később pedig a Parlament előtti véres sortűzben egy golyó súrolta.
-
Letartóztatás: 1956 decemberében beválasztották a MEFESZ jogi kari vezetésébe, de másnap letartóztatták. Akkor nem tudtak belőle érdemi információt kiszedni.
-
Kényszerítés a Gyűjtőfogházban: 1957. március 15. előtt több egyetemistával együtt a Gyűjtőfogházba szállították. Itt történt meg a beszervezése, kemény fizikai és pszichológiai presszió alkalmazásával.
A fotóművész felidézte, hogy később különféle munkákat vállalt, és bár pontosan nem emlékszik már minden jelentésre, nagy titkokat vagy politikai információkat biztosan nem adott át, és tudatosan kerülte a politikai témájú társaságokat.

Ma megnyílnak a titkos ügynökakták, indul a nyitottaktak.hu keresője
Olvass tovább...
Sokkolta, amikor meglátta a saját 6-os kartonját
Évtizedeken át bízott abban, hogy az ügynek semmilyen írásos nyoma nem maradt. Azonban mintegy 8-10 évvel ezelőtt Kiss Eszter, a Humboldt Egyetemen kutató történész a magyar fotográfia 1989 előtti történetét vizsgálva rábukkant Korniss állambiztonsági múltjára, és átadta neki a 6-os karton másolatát.
A dokuementumok adatai szerint:
-
1963-ban az állambiztonság ismét kapcsolatba lépett vele, de ekkor már visszautasította a megkeresést, azzal érvelve, hogy kizárólag a szakmai munkájára kíván koncentrálni.
-
A hivatalos nyilvántartás rögzíti, hogy 1966-ban végleg kizárták a hálózatból.
A fotóművész szűk környezetét az utóbbi időben beavatta a múltjába. Mint fogalmazott, bízik benne, hogy a történetének megértése megkönnyíti az ítélkezést és az utókor megbocsátását.
