Beléptek egy elhagyatott kórház területére, rémisztő magyar szöveg fogadta őket a bejáratnál

A Tündérhegyi Pszichiátria ma már csupán egy üres, omladozó épületként magasodik a budai hegyoldalban, de aki egyszer belép a hajdani intézmény területére, az omladozó falak, szétrombolt toalettblokkok és törmelékhalmok mellett sokkalta nyomasztóbb lenyomatokat fog látni.

A falakra írt üzenetek, elmosódott nevekkel és indulattól fűtött mondatokkal, a hátrahagyott tárgyak és a csöndbe dermedt terek valami olyasmit idéznek meg, ami túlmutat a fizikai pusztuláson – egykori sorsokat, bezártságot, és a kívülállóság emlékét. Az urbex túrázók szerint az elhagyatott kórház a maga módján még mindig beszél

Fekete festékbe zárt fájdalom – üzenetek a pszichiátria túlélőitől

A falakon fekete festékkel fújt üzenetek, elkeseredett vallomások és torz emlékek sorakoznak. A képeket vizsgálva úgy érezhetjük, mintha egy kísértetjárta kórház elevenedne fel a szemünk előtt. 

A bejáratnál már ott vár az első mondat: „Nem voltunk őrültek, mégis bezártak.” Alatta csupán ennyi: „Help.”

Ez nem dühből született graffiti – ebből az üzenetből egy kétségbeesett kiáltás értelmezhető, ami túlélte az idő vasfogát.

Ahogy tovább haladunk a folyosón, egy újabb, még hátborzongatóbb felirat fogad

 „Az a legrosszabb az elmebetegségben, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lennél az.”

A mondat a falra fújva olvasható, de kissé ahhoz hasonlít, mintha egy napló oldal közepéről emelték volna át. Nem csak szavak ezek: nyomukban ott lüktet a csendbe fojtott félelem és az elhagyottság fojtogató érzete.

A pszichiátria egy másik szobájában újabb felirat fogad:

„Robi sajnálom, hogy egy “hombár orrúval” csaltál meg. Kívánom a mihamarabbi halálotokkat. Ámen.”

Egy szív kíséri a szignót – mintha egyszerre lenne fenyegetés, fájdalom, búcsú és bosszú idézet falra kenve. Talán egy elhunyt beteg hozzátartozója írta, talán valaki, akinek itt tört ketté az élete. A jelentés rétegzett, de az érzelem tisztán olvasható: elfojtott gyász és harag érezhető a sorokban.

Pentagramma a padlón, vörös festékkel festett végszó a falon – egy hely, ami nem felejt

Az épület szívében egy terem padlóján vörös festékkel rajzolt pentagramma látható – a csillag alakzat köré festett kör belső cikkeibe rajzolt jelek alapján úgy tűnik, valaki okkult szertartásra készülhetett vagy már végre is hajtott egyet.

A szemben lévő falon vérpiros betűkkel egyetlen szó szerepel: „VÉGE.”

Mintha maga az intézmény adta volna fel. Vagy talán azok, akik odabent éveken át küzdöttek az elméjükkel és a rendszerrel.

Ahol a gyógyítás helyett felejtés maradt – a pszichiátria, amit eltemetett a társadalom

A Tündérhegyi Pszichiátria nem egy átlagos, omladozó falak közé szorult épület. Ez a hely a társadalmi felejtés lenyomata: egy kor, ahol a mentális betegségek inkább rejtegetni való szégyennek számítottak, mint gyógyítandó állapotnak. 

Az elhagyatott épület falai mögött valaha embereket kezeltek – de azok, akik ide kerültek, a külvilág számára örökre eltűntek. A hely eredetileg gyógyító céllal épült, de mára a csend, az enyészet és a falakra karcolt üzenetek torzított története visszhangzik.

A társadalom képtelen volt szembenézni a mentális betegségek súlyával, ezért inkább elfordította a fejét – ahogy ma is sokszor teszi. Tündérhegy rehabilitációs intézete ma már nem orvosol, hanem emlékeztet: arra, hogyan bánunk azokkal, akiket nehéz megérteni.

Ez már nem csak rom, nem csak por. Ez Tündérhegy. És még mindig beszél.

Az alábbi videóban az “Urbex Gyula - Szellemvárosok” youtube csatorna operatőre vette lencsevégre az elhagyatott, Tündérhegyi pszichiátriai központot: