Rejtélyes magyar népcsoportra bukkantak Afrikában, furcsa nevet viselnek, saját közmondásaik is vannak

Afrika északi részén, Egyiptom és Szudán határvidékén fekszik Núbia területe, ahol egy rejtélyes népcsoportra bukkantak. Az ott élő emberek közül mind magyarnak vallja magát, de igen furcsa nevet választottak maguknak. Ők csak magyaraboknak nevezik magukat, ami tulajdonképpen egy szóösszetétel, azt jelenti:

magyar törzs.

Történelmük egészen a 16. század elejére nyúlik vissza, a mondáik szerint 1517-ben érkeztek Egyiptomba I. Szelim szultán hadseregével, majd a hadjárat után részt vettek az Alexandriában hátrahagyott katonák zendülésében. Utána egy Ibrahim el-Magyar, vagyis Ábrahám, a magyar néven ismert tiszt vezetésével Vádi Halfába menekültek. Sokak szerint ez az egész monda csak mese, de a történetet alátámasztja az a levél, amit Pécsváradi Gábor ferences szerzetes Bánffy János királyi főpohárnokmesternek; ebben arról számolt be, hogy 1516-ban személyesen is beszélt a Jeruzsálemen átvonuló török hadseregben szolgáló magyarokkal.

Az asszuáni magyaraboknak viszont külön eredetmondájuk van, amely szerint Mária Terézia idején érkeztek Afrika területére, és ellentétben a többi, keresztényként érkező magyarabbal, ők az elejétől fogva iszlám vallásúak voltak. Az ő elődeik valószínűleg iszlám hitre áttért magyarok voltak, akiket Mária Terézia a hitük miatt kiutasított Magyarországból.

A legújabb kutatások eltérő tudományos magyarázatokat állítottak fel a magyarabok származásáról; ezek szerint nem csak magyarokból álltak a magyarabok ősei, hanem délszlávokból is. A kutatási eredmények szerint Szelim szultán Egyiptomba vonulásakor valóban voltak magyarok a seregében, pontosabban elrabolt magyar gyerekekből nevelt janicsárok. A szultán néhány hadtestet Núbiába vezényelt, hogy biztosítsák az ottani területet, illetve megvédjék a marhacsordákat és a karavánutakat az arab útonállóktól. Ezek a hadtestek magyar és bosnyák janicsárokból álltak, akik nem is tértek vissza az Oszmán Birodalomba, hanem megtelepedtek a vidéken és keveredni kezdtek a helyiekkel.

A Magyarok Világszövetsége 1992-ben vette fel a magyarabokat a tagjai közé, Vujity Tvrtko pedig egy külön epizódot készített velük a Pokoli történetek című sorozatában. Fodor István orientalista több expedíciót is vezetett a magyarabok földjére, ott gyűjtötte össze ezeket a közmondásokat:

„Ál-Mágyárí lá jiszálli fíl-meszgyid.” (jelentése: A magyar nem imádkozik mecsetben.)

„Rá'sz el-mágyár zejj el-hágyár.” (jelentése: A magyar feje kemény, mint a kő.)

„El-mágyárí jilbisz burnétá.” (jelentése: A magyar kalapot visel.)

(forrás: Wikipédia)