promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szeretnél tudni 10 érdekességet a szülinapos Jennifer Lawrence-ről? Itt az alkalom!
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ma van Jennifer Lawrence 33. születésnapja, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.

1. Jennifer Lawrence-t mindössze 14 évesen fedezte fel egy tehetségkutató ügynök, viszont az anyukája nem volt túlzottan oda az ötletért, hogy modell vagy színésznő legyen a lánya – de végül belement a dologba.

2. 2010-ben A hallgatás törvénye című dráma hozta meg Jennifer Lawrence számára az első nagy sikert, ugyanis Oscar-díjra jelölték az alakításáért.

3. Harry hercegnek állítólag annyira bejött Jennifer Lawrence, hogy elhívta őt a Kensington-palotába, de a színésznő illedelmesen visszautasította őt.

4. Nem sokon múlt, hogy Jennifer Lawrence megkapja az Alkonyat főszerepét, ugyanis ő is versenybe szállt érte, de a készítők Kristen Stewart mellett döntöttek.

5. Jennifer Lawrence-t eddig összesen négyszer jelölték Oscar-díjra, és abból egyszer nyert is – a 2013-as Napos oldal című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki az arany szobrocskát.

6. Jennifer Lawrence két gigantikus filmszériában is főszerepet kapott, és mindkettő hatalmas sikert ért el: Az éhezők viadala, illetve az X-Men is.

7. Hatalmas Harry Potter rajongó Jennifer Lawrence – többször olvasta a könyveket, és gyerekként igazi varázslónak képzelte magát.

8. Jennifer Lawrence nem csupán Az éhezők viadala-szériában nyúl egyből íjhoz, ha baj van: egyszer azt hitte, hogy betörtek hozzá, és íjjal ment felfedezni a terepet, de kiderült, hogy csak a szerelők jöttek.

9. Saját bevallása szerint mindig is orvos akart lenni Jennifer Lawrence, de sajnos nem elég jó hozzá a koncentrációja.

10. Generációja egyik legjobb színésznőjének tartják Jennifer Lawrence-t, de állítólag soha életében egyetlen színészórát sem vett, teljesen természetes a tehetsége.

Nézd meg galériánkat Jennifer Lawrence-ről, aki ma lett 33 éves:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás